Esélyt adnának az őstermelőknek

Az illegális konkurencia és az adócsalás ellen, az őstermelők támogatása érdekében kíván fellépni a mezőgazdasági minisztérium azzal a termelői igazolványok kibocsátásáról szóló törvénytervezettel, amelyet a szenátus nemrég fogadott el.

Rédai Botond

2014. február 27., 17:322014. február 27., 17:32

2014. február 27., 18:002014. február 27., 18:00

Negatívuma és pozitívuma egyaránt van a jogszabálynak – jelentette ki portálunknak Tánczos Barna. Az RMDSZ szenátora elmondta, a probléma az, hogy a törvény nem tesz különbséget a kis-, közép-, illetve nagytermelő természetes személy között. „Egyik előnye viszont az, hogy javaslatomra bekerült egy egyértelmű tiltás, ami a viszonteladókra vonatkozik” – nyomatékosított a politikus. Azaz a törvény értelmében természetes személyként – tehát akinek nincs engedélyezett tevékenysége – tilos a termékek viszonteladása, aki pedig mégis ez utóbbival is foglalkozik, annak vállalkozói engedélyt kell kiváltania, vagy céget kell létesítenie.

Tánczos kiemelte, a jogszabály előírja, hogy a piaci standok 40 százalékát a működtetőnek fenn kell tartania az őstermelők, a természetes személyek számára, ennek a be nem tartását szigorúan bünteti. Így a piacon el lehetne különíteni az őstermelők standjait a viszonteladókétól, és lehetőséget lehet adni a helyi termelőknek, hogy a piacon értékesítsék termékeiket. A szenátor ugyanakkor meggyőződésének is hangot adott, hogy ezeket a standokat inkább a termelői egyesületeknek kellene kibérelniük, az egyének pedig ezeken keresztül értékesíthetnék az árut, így sokkal nagyobb eséllyel törhetnének be a piacokra az őstermelők.

A törvény értelmében egyébként a polgármesteri hivatalok által kibocsátott termelői engedélyeket mostantól ellenjegyzik a községi, megyei, országos szakmai szervezetek, egyesületek is, így kizárható lesz, hogy aki öt hektáron termel, ötven vagy ötszáz hektárnak megfelelő terménymennyiséget forgalmazzon. A jogszabály tervezetében szerepel, hogy a termelőnek az igazolvány mellett rendelkeznie kell egy termelői füzettel is, amely „elkíséri” az árut a szállítás egész ideje alatt, akár kis-, akár nagykereskedelmi hálózatban értékesítik. A tervezetet a képviselőháznak is el kell fogadnia.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
2026. január 29., csütörtök

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban

Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

2026. január 29., csütörtök

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában  

A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában   
2026. január 28., szerda

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban

Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban
Hirdetés
2026. január 28., szerda

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra

Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra
2026. január 27., kedd

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál

Dolgoznak a betonelemekkel, ezért lezárták az 578-as európai út Csíkszentkirály felől Csíkszereda irányába vezető dupla sávját kedden reggel.

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál
2026. január 27., kedd

Szociális munkás technikus képzés indul Csíkszeredában

Szakképzést indít 2026 februárjától a Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredában, amely a szociális ellátórendszerben dolgozni kívánók számára kínál gyakorlatorientált felkészülést.

Szociális munkás technikus képzés indul Csíkszeredában
Hirdetés