Az illegális konkurencia és az adócsalás ellen, az őstermelők támogatása érdekében kíván fellépni a mezőgazdasági minisztérium azzal a termelői igazolványok kibocsátásáról szóló törvénytervezettel, amelyet a szenátus nemrég fogadott el.
2014. február 27., 17:322014. február 27., 17:32
2014. február 27., 18:002014. február 27., 18:00
Negatívuma és pozitívuma egyaránt van a jogszabálynak – jelentette ki portálunknak Tánczos Barna. Az RMDSZ szenátora elmondta, a probléma az, hogy a törvény nem tesz különbséget a kis-, közép-, illetve nagytermelő természetes személy között. „Egyik előnye viszont az, hogy javaslatomra bekerült egy egyértelmű tiltás, ami a viszonteladókra vonatkozik” – nyomatékosított a politikus. Azaz a törvény értelmében természetes személyként – tehát akinek nincs engedélyezett tevékenysége – tilos a termékek viszonteladása, aki pedig mégis ez utóbbival is foglalkozik, annak vállalkozói engedélyt kell kiváltania, vagy céget kell létesítenie.
Tánczos kiemelte, a jogszabály előírja, hogy a piaci standok 40 százalékát a működtetőnek fenn kell tartania az őstermelők, a természetes személyek számára, ennek a be nem tartását szigorúan bünteti. Így a piacon el lehetne különíteni az őstermelők standjait a viszonteladókétól, és lehetőséget lehet adni a helyi termelőknek, hogy a piacon értékesítsék termékeiket. A szenátor ugyanakkor meggyőződésének is hangot adott, hogy ezeket a standokat inkább a termelői egyesületeknek kellene kibérelniük, az egyének pedig ezeken keresztül értékesíthetnék az árut, így sokkal nagyobb eséllyel törhetnének be a piacokra az őstermelők.
A törvény értelmében egyébként a polgármesteri hivatalok által kibocsátott termelői engedélyeket mostantól ellenjegyzik a községi, megyei, országos szakmai szervezetek, egyesületek is, így kizárható lesz, hogy aki öt hektáron termel, ötven vagy ötszáz hektárnak megfelelő terménymennyiséget forgalmazzon. A jogszabály tervezetében szerepel, hogy a termelőnek az igazolvány mellett rendelkeznie kell egy termelői füzettel is, amely „elkíséri” az árut a szállítás egész ideje alatt, akár kis-, akár nagykereskedelmi hálózatban értékesítik. A tervezetet a képviselőháznak is el kell fogadnia.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!