Értéket képviselő istenháza

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A templom önmagában is nagy érték, hiszen Istennek a háza, a vele való találkozásunknak a színhelye – hangzott el azon a vasárnapi búcsús szentmisén, melynek során megáldották a nemrég felújított csíkzsögödi istenházát. A műemlék templomnak a restaurálása 2013 tavaszán kezdődött el, az egyházközségnek többek között számos nyertes pályázat révén sikerült finanszíroznia a beruházást.

Rédai Botond

2014. június 15., 18:442014. június 15., 18:44

2014. június 15., 18:542014. június 15., 18:54


Rendhagyóra sikeredett a csíkzsögödi Szentháromság plébániatemplom idei búcsús ünnepe. A vasárnapi szentmisén ugyanis Tamás József püspök megáldotta az egyetlen esztendő alatt újjávarázsolt istenházát. A néha kilátástalannak tűnő, de aztán sikeres felújítás után végre elérkezett az ünneplés ideje is.

Közös imádságunk, énekünk töltse be templomunk árkádjait hittel, énekkel és szeretettel, hogy a mindenható Isten kegyelme töltse be életünket – fogalmazott az ünnepi szentmise bevezetőjében Sebestyén Ottó zsögödi plébános. Ezt követően Tamás József püspök szólt az ünneplő közösséghez. Az egyházi méltóság szerint „a templom értékét emeli múltja és azok a műértékek, amelyek benne találhatók”.

Igazi értékek hordozója a zsögödi templom

Tamás József elmondta, a zsögödi istenházában található gótikus elemek arra utalnak, hogy valamikor a 15. században épült. Értékét emeli a csíksomlyói kegytemplom Szűzanya-szobrával egyidős Mária-szobor, amely a 15. század elejéről való. Szintén itt található az 1673-ból származó szárnyas oltár, illetve a még ennél is régebbi, a főoltárba beépített Szentháromság-kép. „Éppen mert ilyen nagy érték a templom, ezért óvjuk, ezért viseljük gondját. És ezért újítjuk fel, amikor az idők viszontagságai kikezdik azt. Ezért újult meg ez a templom is ilyen szépen, hogy a jelenben élőknek és a jövő nemzedékének is hajlékul szolgálhasson” – emelte ki a püspök.


Legyünk munkálkodó tagjai a közösségnek

„Ezen a vasárnapon szembesülünk keresztény életünk egyik legnagyobb titkával, magával a Jóistennel. Fontos ez számunkra, hiszen Őrá épül egész kereszténységünk, a hitrendszerünk, Isten nélkül minden összeomlana” – fejtette ki homíliája során az egyházi méltóság. Tamás József rámutatott, a mai világban megkísért bennünket a kétszínűség, a képmutatás, a farizeizmus, az emberi kétarcúság, a hazugság. „Éppen ezért lenne olyan fontos Istennek az őszinteségéből tanulnunk, így nem hazudtolnánk meg magunkat embertársaink előtt sem” – hangzott el a püspök részéről. Az egyházi méltóság hangsúlyozta, legyünk olyan tagjai a közösségeinknek, akit áthat a szeretet, és aki azon munkálkodik, hogy ez a magatartás a közösségen belül is érvényesüljön.
„Aki Istent elveti, akinek mindegy, van-e Isten vagy nincs, vagy hogy hány van belőle, annak az életén is meglátszik mindez. És éppen ezért, akik elfogadják Jézus tanítását, és akik a szentháromságot példaképüknek tartják, és törekszenek ezt megvalósítani közösségükben, azoknak az élete hasonlóvá válik az isteni közösséghez” – fogalmazta meg intelmeit Tamás József püspök.

Vannak még feladatok

A szentmise zárásaként a zsögödiek plébánosa köszönetet mondott mindenkinek, aki valamilyen módon kivette részét a templom felújításából. Kifejtette, ezzel nincs vége a munkának, hiszen még hátravan az oltár, a szószékek és a külső várfal felújítása. Mint kiderült, a kulturális minisztérium részéről ígéret van a további munkálatok finanszírozására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés