Értékelte kampányát az RMDSZ

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A Hargita és Kovászna megye határán lévő Csíki Határ Fogadóban tartották kampányzáró sajtótájékoztatójukat az RMDSZ székelyföldi önkormányzati vezetői csütörtökön.

Molnár Rajmond

2016. június 02., 17:282016. június 02., 17:28

2016. június 02., 20:172016. június 02., 20:17

Többek között felszólaltak a székelyföldi megyék tanácselnökjelöltjei, a politikai alakulat több  polgármesterjelöltje, valamint Kelemen Hunor szövetségi elnök is. „Bízom benne, hogy a következő négy esztendőben, ugyanazt az utat járva és eszközöket használva, határozottan azt mondhatjuk, hogy Székelyföld jövője egységes régióként képzelhető el” – fogalmazott beszédében az RMDSZ szövetségi elnöke. Mint Kelemen hangsúlyozta, „akkor nézhetünk bizakodóan a jövőbe, ha felismerve a veszélyeket, egységesek vagyunk, és félretéve a mindennapi egyéb szempontokat azt mondhatjuk, hogy Székelyföld együttműködik Hargita, Kovászna és Maros megyében is” – hangsúlyozta Kelemen.

Nagy a tétje a választásoknak – mondta Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterjelöltje. „Függetlenül attól, hogy ki milyen színekben indul, az embereknek el kell menniük és magyar jelöltre kell szavazniuk” – emelte ki. Továbbá reményét fejezte ki az iránt, hogy választások után a közösségi vezetők egy asztalhoz ülnek majd, és megegyeznek, hogy vannak olyan, Székelyföldet érintő ügyek, amelyekkel kapcsolatban, már nem lehet kompromisszumot kötni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés