
Fotó: Kristó Róbert
Baráti hangulatú beszélgetés keretében ismerhettük meg szerdán este az Eirodalom.ro portált Csíkszeredában, a Tilos Kávéházban.
2014. január 15., 20:272014. január 15., 20:27
2014. január 15., 20:312014. január 15., 20:31
Zsidó Ferenc író, főszerkesztő kifejtette, közel két éve indult kezdeményezésük, ugyanis azt észlelték, hogy Erdélyben nem létezik magyar irodalmi portál. Igyekeztek vállalkozásuknak semleges nevet adni, az „Eirodalom”-ból szerinte az E betű utal Erdélyre, ugyanakkor az elektronikus szóra is, illetve érezhető belőle, hogy politikailag, ideológiailag nem tartoznak semelyik oldalhoz. Egyetlen kikötésük, hogy a honlapra erdélyi alkotók írhatnak. Amint a házigazda György Attila írótól megtudtuk, becsületesen honorálják is szerzőiket. Céljuk a prímér irodalom megjelentetése, hogy egyedi hangot is kapjanak, Molnár Vilmos írót, továbbá Balázs K. Attila költőt kérték fel, hogy legalább havi rendszerességgel blogot írjanak.
Az Erdélyi Magyar Irodalmi Alapítvány által működtetett portálon az irodalmi eseményekről Bálint Tamás költő tudósít, kritikákat pedig Borsodi L. László költő szokott írni. Az említettek verseikből, prózáikból, blogbejegyzéseikből felolvasva ösztönözték a jelenlévőket, hogy kattanjanak rá a honlapjukra.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!