
Elkezdődött az elmúlt hetekben a Csíkszeredát a szépvízi víztározóval összekötő új ivóvízvezeték építése. Csíksomlyón már földbe került a csövek jó része.
2014. október 27., 11:152014. október 27., 11:15
A megyeszékhely Csíkpálfalva felőli kijáratától a csíksomlyói borvízforrásig, majd azon túl a város keleti része felé ásták ki a régit felváltó új vezeték lefektetéséhez szükséges árkokat a kivitelező cég alkalmazottai, a csövek egy része már a földben van. Több mint 16 kilométeres ellátóvezetékről van szó, amely Csíkszeredába juttatja a szépvízi víztározóból származó ivóvizet, de új víztározók is készülnek és vízműveket újítanak fel. Ez a legnagyobb értékű beruházás a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat európai uniós támogatást kapott fejlesztési projektjei közül.
Több ezer méteres szakasz készül el idén
Mint Oláh Sándor mérnök, a Harvíz Rt. projektfelelőse tájékoztatott, a csíkszeredai munkálatokkal egy időben Csomortánban és Pálfalván a víztározókat ellátó polietilén vezetékeket fektetik le. Eddig 2300 méter öntvény és 4000 méter polietilén vezetéket fektettek le, idén öntvényből 5000, a polietilénből pedig 6000 méteres szakasz elkészítését tervezik. A fővezeték anyaga gombgrafitos öntvény, ennek 100 év az átlagos használati ideje – közölte a szakember. Csíksomlyón egyébként új víztartály is épül, ennek számára a közbirtokosság biztosított területet a Kis-Somlyó északi oldalán – tudtuk meg.
Szépvízen is dolgoznak
A munka a szépvízi vízháznál is megkezdődött. Most bontanak, idén a főépületet szeretnék újrafödni, és kicserélni az ajtókat, ablakokat, hogy télen tudjanak bent dolgozni. A teljes beruházás értéke 43 millió 456 ezer lej, a fővállalkozó az izraeli tulajdonú Solel Boneh International Romania Kft., amely a tervezettnél több mint egy évvel később láthatott munkához a közbeszerzési eljárást követő óvások és perek miatt. A kivitelezési szerződés határideje 2015. november 14.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!