EMNP-jelölt az autonómiáért

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Jó ütemben halad az államelnök-választáson való részvételhez szükséges aláírások összegyűjtése – jelentette be Csíkszeredában szerdánb Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje szerint a két magyar elnökjelölt a romániai magyarság politikai súlyát növeli.

Kovács Attila

2014. szeptember 10., 19:452014. szeptember 10., 19:45

2014. szeptember 10., 20:452014. szeptember 10., 20:45

Bár a szükséges 200 ezer aláírás több mint felét már összegyűjtötték, Szilágyi ezt emberpróbáló feladatnak nevezte. Kifejezte ugyanakkor meggyőződését, hogy a szeptember 23-ei határidőre befejezik az aláírásgyűjtést.

„Az emberek egy része azt érzi, hogy előre elígérik a szavazatát, ezt kell megakadályozni. Minél több magyar megy el szavazni, annál nagyobb a politikai súlyunk” – jelentette ki a sajtó képviselőivel tartott csíkszeredai találkozón. Úgy vélte, a magyar ügyeket a két jelöltnek együttes erővel kell képviselnie. Szerinte ennek a kampánynak az is a tétje, hogy azt az erőt, amit a Székelyek Nagy Menetelésén felmutatott a magyarság, most fel tudja-e mutatni. „Nemcsak a román politikum felé kell ezt mutatni, jelezni, hogy ezt akarjuk, de a magyar közösség felé is felhajtóerővel bírhat” – vélekedett.  

Kérdések a kampányban

Szilágyi ezúttal is hangsúlyozta, a történelmi tájegységek mentén átalakítandó Románia a párt modernizációs alternatívája és egyben a kinyújtott kéz a románság felé. „Erdélyt nem emelhetjük fel a románok nélkül, önkormányzatot, sikert, gazdasági felemelkedést létrehozni nélkülük nem lehet” - mondta. Szerinte viszont a székelyek, erdélyi magyarok bizonytalanságérzését az okozza, hogy nem tudják, a román állam be akarja őket olvasztani, vagy nem. „Erre is jó egy államelnöki kampány, hogy ezt megkérdezzük” – emelte ki.

Képviselni az autonómia ügyét

„Úgy látom, a magyarság jelenleg megválasztott képviselői nem azt képviselik, amit esetleg szeretnének, a miniszterelnök-helyettes lemondani sem tud. Az autonómiatervezet is olyan, mint Columbo hadnagy felesége a filmsorozatban, hogy mindenki beszél róla, de senki nem látta, van is, meg nincs is. Azt gondolom, lelkük mélyén szeretnék, támogatnák az autonómiát, de a helyzet foglyai” – állapította meg. Szerinte akkor van baj, amikor a közösségnek a hite is meginog abban, hogy vajon tényleg akarják-e képviselni az autonómiát, és ha úgy érzi, becsapták, többet nem megy el szavazni, passzív lesz. „Számunkra a szavazás egy kicsit erről is szól, az eddigi jövőképek, értékválasztások közti versenyről” – fogalmazta meg Szilágyi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés