Elveszik a kukázási lehetőséget a tusnádfürdői medvéktől

A megrendelt negyvenhatból tizennyolc medvebiztos szeméttárolót helyeztek ki Tusnádfürdő több pontján, azonban még nem tudni, beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. A problémát súlyosbítja, hogy az idősek és a gyerekek számára nehézségeket okoz a használatuk, mivel nehéz a lappancsok felemelése, így sok esetben a szemetesek mellé teszik a hulladékot, amit a medvék könnyedén elérnek.

Iszlai Katalin

2017. február 14., 11:272017. február 14., 11:27

2015 végén írtunk először arról, hogy a Hargita Térségfejlesztési Társulás (ADI SIMD Hargita) európai uniós finanszírozású pályázatán keresztül a fürdőváros negyvenhat speciális kukát kap, amelyek fémből készülnek és lappanccsal működnek, így a medvék nem tudnak hozzájutni a háztartási hulladékhoz. A medvebiztos szeméttárolókat tavaly júniusban szállították Tusnádfürdőre, ezeket azóta is a sípályánál tárolják. A kihelyezésük előtt önteni kellett számukra egy-egy betonalapot, ezekhez a munkálatokhoz tavaly szeptemberben fogtak hozzá. Akkori ottjártunkkor Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere érdeklődésünkre elmondta, egyelőre két helyen, kísérleti jelleggel próbálják ki az új szeméttárolókat, majd hozzátette: „egy kicsit szkeptikus vagyok, ugyanis szerintem ez az újítás nem oldja meg a medveproblémát”.

Tusnádfürdőn a melegebb időszakokban napi rendszerességgel járnak a medvék a szemetesekhez táplálékszerzés céljából, az elképzelések szerint ennek beszüntetését szolgálná a negyvenhat speciális kuka. Az azonban továbbra is kérdéses, hogy a medvebiztos szeméttárolók megoldják-e a fürdőváros problémáját: az év ezen szakaszában az állatok visszahúzódnak, így nehéz megítélni, hogy a december végén kihelyezett 18 speciális szeméttároló milyen hatással van látogatásaikra. „Mostanában nem volt problémánk a medvékkel, úgy látszik, hogy vagy megijedtek a kukáktól, vagy nem járnak” – mondta minapi érdeklődésünkre Albert Tibor.

Emellett azonban más problémák is adódtak az újítás bevezetését követően. A medvebiztos szeméttárolók valójában egy burkolatként szolgálnak, belsejükbe ugyanis a már régóta használt 1100 literes szemetesek vannak elhelyezve. Az ajtajuk fémből készült, ezért nehezek, ez pedig gondot okoz az idősebbeknek, továbbá a gyerekek nem érik fel, így nem tudják használni. A helyszínen azt tapasztaltuk, hogy a vasútállomásnál, illetve az ifjúsági lakásoknál (ANL) kihelyezett hat-hat medvebiztos kuka környéke szemetes, sokan azok mellé rakták le a hulladékkal tele zacskókat.

A tusnádfürdői László Irma érdeklődésünkre elmondta, az biztos, hogy a medvék nem tudják kinyitni az új szemeteseket, csak az a baj, hogy az emberek egy része sem, így leteszik melléjük a szemetet, s ez véleménye szerint továbbra is odavonzza majd az állatokat. „Többször is láttam, hogy sokan a kukák mellé teszik a szemetet, főleg a gyerekek, mert nem érik fel az ajtókat. Ha a sok szétszórt hulladék között élelmet kapnak a medvék, biztos, hogy visszatérnek” – ezt már az ugyancsak helybéli Sándor Ibolya mondta.

Kusztura Leventét, a Szent Anna Vadászegyesület elnökét is felkerestük, aki elmondta, ha a szeméttárolókból nem jutnak táplálékhoz a medvék, valószínűleg betörnek majd a háztartásokba. „Erre már akkor is volt példa, amikor nem voltak medvebiztos kukák, azonban lehetséges, hogy az intézkedés visszafogja majd a városban való mozgásukat. Az viszont további problémát jelent, hogy a tavaly ősztől bevezetett előírások szerint nem lehet medvére vadászni, és így a vadgazdálkodók nem fognak olyan mennyiségű etetést végezni a vadászterületeken, mint eddig, hiszen a medvének már nincs vadgazdálkodási jelentősége, nem lehet pénzt csinálni belőle. Egy minimális takarmánybevitel lesz az erdőben, de Tusnádfürdő a példa arra, hogy komoly etetés mellett is voltak medvekárok. Azt szokták mondani, hogy a puding próbája az evés: most télen nem járnak a medvék, de tavasszal kiderül, mennyire hatékonyak az új szeméttárolók. Villanypásztorral lehet védekezni az ellen, hogy a medvék ne menjenek be a házakhoz, és így hosszú távon megoldást jelenthetnek a medvebiztos kukák, hiszen máshol is beváltak már. Tusdnádfürdő környékén körülbelül 50-60 alvó medve van, amelyek ott is telelnek. Ilyenkor csökken az aktivitásuk, és a vackuktól messze nem mennek el: általában olyankor húzódnak el, amikor beállnak a nagy havazások és a mínusz fokok, illetve felszedte magára a medve a megfelelő zsírtartalmat ahhoz, hogy átvészelje a telet. Amikor pedig felmelegedik az idő és elkezd olvadni a hó, a medvék is kezdenek előbújni” – magyarázta Kusztura.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn

Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn
2026. január 17., szombat

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
Hirdetés