Eltörölhetik a betegszám-korlátozást

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A családorvosok érdekképviseleti szervezete ígéretet kapott rá, hogy eltörlik azt a korlátozást, amely szerint naponta csak húsz betegnek adhatnak beutalót valamint kedvezményes receptet a családorvosok – közölte dr. Soós Szabó Klára.

R. Kiss Edit

2012. március 12., 13:302012. március 12., 13:30

2012. március 12., 15:082012. március 12., 15:08

„Vannak kollégák, akiknél év elejétől háromhavi átlagban már meghaladta a napi húszat a betegek száma” – mondta érdeklődésünkre dr. Soós Szabó Klára, a Családorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke. Mint ismeretes, az egészségbiztosító pénztár háromhavi átlagban csak napi húsz beteg ellátását számolja el a családorvosoknak, és csak ugyanennyi betegnek adhatnak ki naponta ingyenes és ártámogatott gyógyszerre feljogosító receptet, illetve beutalót. Amint a családorvosi szervezet elnöke már múlt hónapban jelezte, az influenzás megbetegedések számának megugrásával március elejére számos családorvos túllépte háromhavi átlagban a napi húszas keretet.

Dr. Soós Szabó Klára elmondta, nincsenek pontos adatai, azonban a kollégák visszajelzése szerint a hónap második felére a családorvosok többsége túl fogja haladni a háromhavi átlagban ezt a húszas keretet. Ha nem változik a helyzet, ez akár az ingyenes alapellátás leállásához is vezethet. „Előfordult már olyan, hogy nem tudott az orvos ingyenes és ártámogatott receptet vagy beutalót írni, mert a beteg aznap már a napi húsz fölött érkezett” – mondta a családorvosi szövetség elnöke. Kifejtette, vannak kollégái, akikhez több mint háromezer beteg van feliratkozva, és egyedül dolgoznak egy adott környéken, számukra a legnehezebb boldogulni a betegszám korlátozásával. Dr. Soós Szabó Klára kihangsúlyozta, nem az orvos döntése, hogy nem ad a huszadik után érkező betegnek kedvezményes receptet vagy beutalót, ez szabály, amit be kell tartson.

„Az országos családorvosi szövetség múlt héten ígéretet kapott az egészségügyi minisztériumtól arra, hogy eltörlik az említett korlátozást” – jelentette ki dr. Soós Szabó Klára. Elmondta, továbbra is csak napi húsz beteget számolhatnának el, de legalább adhatnánk ártámogatott receptet és beutalót. Az ígéretek szerint kormányrendeletben oldják fel a korlátozást. Hogy ez mikor jelenhet meg, nem tudni. „Mi is várjuk, de addig is, amíg ez megjelenik, még be kell tartani a jelenlegi szabályokat” – mondta a Családorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke. Kérdésünkre válaszolva közölte, a felső légúti megbetegedésekkel orvoshoz fordulók száma nem csökkent, továbbra is sok a beteg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés