Elsőmisés papot ünnepeltek Szépvízen

•  Fotó: Ferenczi Győző

Fotó: Ferenczi Győző

Huszonhárom év után vasárnap újra újmisés pap primíciás ünnepi szentmiséjét hallgathatták a szépvízi hívek. Gál Hunort június 29-én szentelte pappá Jakubinyi György érsek Gyulafehérváron, a szülőfalujában tartott primíciája után, augusztus elsejétől Gyergyócsomafalván kezdi papi szolgálatát.

Szabó Kamilla-Mária

2014. július 06., 19:482014. július 06., 19:48

Június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén a szépvízi Gál Hunor diakónust négy társával együtt Jakubinyi György gyulafehérvári érsek pappá szentelte a gyulafehérvári székesegyházban. Az ünnepi szentmise után az újmisés papok zárt borítékban kapták meg első kinevezésüket,  és augusztus elsejétől elkezdik segédlelkészi, kápláni munkájukat a főpásztor által kijelölt helyeken. Gál Hunor, Szépvíz szülöttje Gyergyócsomafalvára kapta első helyezését.

Több mint ezren ünnepeltek

Gál Hunor újmisés pap első ünnepélyes szentmiséjét, primíciáját július 6-án mutatta be szülőfalujában. A településen hasonló ünnep legutóbb huszonhárom éve volt, akkor Sebestyén Péter első miséjére gyűltek össze a hívek. Idén hozzávetőleg 1500 hívő döntött úgy, hogy ez alkalomból részt vesz a szertartáson, igazolva az elődök azon mondását, miszerint „az újmisés pap áldása oly kegyelemdús, hogy érdemes még egy új cipőt is elkoptatni érte!” – mutatott rá Incze Sándor szépvízi kántor.

Az egész egyházközség ünnepelt

A papok, kispapok és a szép számban összegyűlt hívek fél tízkor indultak a helyi plébániától az újmisés pap családi házához, hogy ott elbúcsúztassák szeretteitől. A szentmise homíliáját az egykori szépvízi plébános, a felcsíki egyházkerület jelenlegi főesperese, Bara Ferenc tartotta, akit az újmisés kért fel erre a jeles feladatra. Az esperes az utolsó vacsora eseményéből kiindulva méltatta a papság alapítását, valamint buzdította az újmisést és a jelenlévőket, hogy a krisztusi tiszta forrásból merítsenek és életükkel váltsák valóra. Az áldozási könyörgést követően köszöntők hangzottak el, majd az újmisés áldások következtek. Az áldások után az újmisés köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik támogatták, segítették, megerősítették őt papi hivatásában, hogy ezáltal Isten szolgája, papja lehessen.

Öröm, hála, boldogság

„Vasárnap minden ember szívét, lelkét öröm, hála, boldogság töltötte el. Öröm, hogy Isten szeretete, kegyelme közülük pappal ajándékozta meg erdélyi főegyházmegyénket. Hála, mert végigvezette, kegyelmével elárasztotta újmisésünket a papi élethez vezető hosszú, nehéz úton. Boldogság, hogy részesülhettek az újmisés áldásból, annak az újmisésnek az áldásából, akire sok év alatt imáikkal Isten segítségét, bőkezű áldását kérték” – fogalmazott Incze.

Az újmisés papról

Gál Hunor 1987-ben született, népes családban nevelkedett – öten vannak testvérek. Az elemi iskolát szülőfalujában, Szépvízen a Nyírő József Általános Iskolában, a középiskolát pedig a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Szemináriumi Líceumban (Kántoriskolában) végezte. 2007-ben az érettségi után felvételizett a gyulafehérvári Szemináriumba, ahol nemrégiben fejezte be tanulmányait. Gyakorlati, pasztorációs évét a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánián, illetve a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánián töltötte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés