
Fotó: Veres Nándor
Közel három éve írta alá a kászoni önkormányzat a Környezetvédelmi Alappal azt a szerződést, melynek révén a község három falujában szennyvízhálózatot építhetnek ki állami támogatással. Azóta – a központi pénz elmaradása miatt – jóformán semmi nem történt. A kivitelező csak az elmúlt hetekben kezdhetett hozzá a munkához.
2014. június 17., 15:482014. június 17., 15:48
2014. június 17., 17:012014. június 17., 17:01
„Tulajdonképpen két külön munkálatról lehet beszélni” – kezdte András Zoltán. Kászonaltíz polgármestere elmondta, Kászonújfaluban és Jakabfalván a „hetes” kormányrendeletként ismert támogatási forma révén már évekkel ezelőtt elkezdődött a hálózat kiépítése. A többi település esetében 2011-ben aláírták a finanszírozási szerződést a Környezetvédelmi Alappal.
„Ez utóbbi kivitelezésnek is nekikezdtünk tavaly, ám egy hónapnyi munka után Bukarestből leállították a munkálatot és a finanszírozást” – számolt be a Kászonfeltízt, Altízt és Impért érintő beruházásról a községvezető.
Megnyitották a pénzcsapokat
Néhány héttel ezelőtt újra zöld utat kaptak az említett alap által támogatott infrastruktúra-fejlesztések, így a Kászonokban is munkába állhatott a kivitelező. „Van egy, a finanszírozóval közösen megállapított ütemtervünk, amit a mi részünkről szigorúan betartunk. Bízunk abban, hogy nem lesz fennakadás a kifizetések terén, és a kivitelező akadálytalanul tud dolgozni” – jelentette ki a polgármester. Ottjártunkkor a kivitelező, a tervező, a műszaki ellenőr tartott megbeszélést és helyszíni terepszemlét. Mint megtudtuk, az említett három faluban összesen huszonhárom kilométernyi fővezetéket fektetnének le a következő időszakban. A derítőállomás építését is tartalmazó beruházás összértéke eléri a hétmillió lejt, a munkálatot pedig jövőre fejeznék be.
Egy község, két derítőállomás
Az Újfalut és Jakabfalvát érintő, már több éve zajló csatornázás révén két derítőállomás is épült, falunként egy. András Zoltán kifejtette, az eredeti elképzelés szerint az öt falunak egyetlen derítőállomást létesítettek volna. A szakemberek szerint azonban, mivel Újfalu távolabb esik a „benti” kászoni völgytől, ezért túl hosszú lett volna az összekötő vezeték, ez pedig a meghibásodási kockázatot is növelte volna. Ezért kapott a település saját tisztítót, akárcsak Jakabfalva. A Környezetvédelmi Alap által finanszírozott beruházás során a másik három falunak is Jakabfalván lesz a derítőállomása. Az elöljáró kifejtette, a szóban forgó létesítményt a már létezőhöz építik hozzá. Utóbbit már eleve úgy tervezték és kivitelezték, hogy az bővíthető legyen.
Módszerek a lakosok meggyőzésére
„Nyilván lesznek módszerek arra, hogy az embereket rávegyük a szennyvízhálózatra történő csatlakozásra” – nyomatékosított a községvezető. Elmondása szerint az újfalvi hálózat esetében az utolsó simításokat végzik, a derítőállomás is elkészült, már csak a háztartások csatlakoztatását kell elvégezni. „A tisztítóállomás beindításhoz megfelelő számú bekötésnek kell lennie. A helyi lakosoknak is meg kell érteniük: azért kell rácsatlakozni a rendszerre, hogy a talajt ne terheljük tovább a kifolyó szennyvízzel. Fürdőszoba majdnem minden családnál van, a szennyvíz-elvezetést mindenkinek meg kell oldania. Erre vonatkozó önkormányzati képviselő-testületi döntés is lesz.” A lakosságnak a gerincvezetéktől az aknáig történő bekötésre egységes árat kell majd kifizetnie, ezt egy szakcég fogja elvégezni. A bekötési díjjal kapcsolatos számítások még folyamatban vannak. Az aknától a házig történő munkálatot már mindenkinek önerőből kell megoldania.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!