Elnapolták a Szakszervezetek Művelődés Házának megvásárlását

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Elhalasztották a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának adás-vételi szerződéséről szóló határozattervezet szavazásra bocsátását, illetve állást foglaltak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzseri tisztségének versenyvizsgája kapcsán – októberi ülését tartotta pénteken a csíkszeredai önkormányzati testület.

Barabás Hajnal

2014. október 31., 18:122014. október 31., 18:12

2014. november 02., 16:262014. november 02., 16:26

Ami a Szakszervezetek Házának adás-vételi szerződés feltételeit illeti, nem tudtak minden részletben kiegyezni, ezért a csíkszeredai önkormányzati testület soros havi ülésén elhalasztották a Szakszervezetek Művelődési Házának megvásárlásáról szóló határozattervezet előterjesztését. „Arról már döntött a testület, hogy megvásárolja az épületet és arról is, hogy a korábban kialkudott 3,5 millió lejes árat három részletben fizeti ki. Ezután következett volna, hogy megszerkesztjük az adás-vételi szerződést, amelyben pontosítjuk a feltételeket, de az erről szóló határozattervezetet elhalasztotta a testület” – részletezte Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere az ülést követő sajtótájékoztatón.

Átszervezés alatt

Az érintett épületet tulajdonosa az ANCCSR (a Romániai Szakszervezeti Művelődési Házak Egyesülete). Nemrég számoltunk be arról, hogy a Szakszervezetek Művelődési Háza a közüzemeltetők irányába felhalmozott adósságai miatt, a felszámolási eljárás első szakaszában, átszervezés alatt van. Ezért a csíkszeredai önkormányzati testület által megbízott tárgyalóbizottság a marosvásárhelyi felszámoló céggel (SMDA Mureş Insolvency Specialists SPRL) folytatott tárgyalásokat az ingatlan megvásárlására vonatkozóan. Mint Tódor Soó Ignáctól, a felszámoló cég vezetőjétől megtudtuk, az ülést megelőzően került sor egy újabb egyeztetésre. „Idő szűkében nem tudtunk minden részletről megegyezni, véleményem szerint pár nap halasztás után megoldást találunk a helyzetre” – mondta Todor.

Maradtak a régi adók

A csíkszeredai önkormányzati testület elfogadta a 2015-ös évre vonatkozó helyi adók és illetékek mértékét. „A biciklitárolók adóját csökkentettük, a többi adó és illeték mértéke változatlan lesz a 2015-ös évben” – tudtuk meg Ţiriac Rodicatól, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal adó- és illetékosztályának vezetőjétől.

A képviselők továbbá jóváhagyták többek között Csíkszereda fenntartható energia-akciótervét is. Az ülés végén a testület egyöntetűen állást foglalt a csíkszeredai kórház vezetői tisztségét érintő versenyvizsgával kapcsolatosan: sürgetik, hogy minél gyorsabban nevezzenek ki kórházmenedzsert a kórház élére, továbbá, hogy minél hamarabb fejezzék be a kórházbővítési munkálatokat. Ahogy Bokor Márton önkormányzati képviselő fogalmazott, belső fertőzések alakulhatnak ki a felújítás mihamarabbi befejezése nélkül, ugyanakkor veszélybe kerülhet az intenzív terápia, a műtőblokk, valamint a kardiológia osztályok működése is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
2026. június 22., hétfő

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola

Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola
2026. június 22., hétfő

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több csíkszeredai utcában

Átmeneti vagy időszakos vízellátási szünet lesz több csíkszeredai utcában, két lakónegyedben pedig nyomáscsökkenés lehetséges a betervezett munkálatok miatt.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több csíkszeredai utcában
Hirdetés