
Fotó: Kristó Róbert
Megnyitják a tusnádfürdői wellnessközpontot hétfőtől a látogatók előtt, amennyiben a próbaüzemelések pozitív eredménnyel zárulnak – tudtuk meg Albert Tibortól, Tusnádfürdő polgármesterétől.
2013. december 18., 18:342013. december 18., 18:34
2013. december 18., 19:572013. december 18., 19:57
Az elöljáró elmondása szerint az utolsó simításokat végzik a létesítményben, kezdetben húsz alkalmazottal állnak a vendégek rendelkezésére. „Jelenleg a medencék vizének a hőmérsékletét szabályozzák a munkások, pénteken pedig főpróbát tartunk, ha minden rendben lesz, akkor hétfőtől kinyitjuk a kapukat az érdeklődők előtt” – mondta Albert.
Meleg vizű medencék
Az épületben öt medencét alakítottak ki, egyet a gyermekek számára, ennek hőmérsékletét 32 Celsius-fok körülire állítják, további három medence vizét pedig – az épületen kívüli medencével együtt – 26-28 Celsius-fokra. Az ötödik, termálvizes medencében lesz a legmelegebb, közel 38 Celsius-fokos a víz hőmérséklete. A több mint 850 méter mélységből felhozott termálvíz ennél jóval forróbb, közel 63 Celsius-fokos, a fennmaradó hőből a többi medence vizét is felmelegítik – magyarázta a polgármester. Egyelőre az egyik benti medencével is összeköttetésben lévő kinti medence vizét is melegítik, de amennyiben nem lesz rá igény, lezárják.
Sokrétű szolgáltatás a turistáknak
A látogatókat nemcsak élményfürdő várja, emellett kipróbálhatják a sószoba, valamint a többféle szauna nyújtotta felfrissülést, ugyanakkor a létesítményben egy büfé is a vendégek rendelkezésére áll. „A gépek a lehető legmodernebbek, korszerű a vízkezelő, a kazánház, a páraelszívó” – sorolta Albert. A termálvíz gyógyhatását vizsgálják, ez azonban hosszú folyamat, legalább három évig fogják követni az eredményeket. A víz kémiai összetételét kifüggesztik a létesítményben.
Élményfürdés karácsonyra
A wellnessközpontba a belépés felnőtteknek három órára 25 lejbe, míg gyermekeknek 15 lejbe kerül, ugyanakkor csoportkedvezményeket és bérletvásárlási lehetőséget is biztosítanak a működtetők. A tusnádfürdői wellnessközpontot 2009-ben kezdték el építeni, megnyitóját tavaly nyárra tervezték, végül hosszas huzavona után elhozhatja az angyal a tusnádfürdőieknek és a turistáknak az élményfürdőt.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!