Elkezdték a szennyvízhálózat kiépítését

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Elkezdték a szennyvízhálózat kiépítését Csíkszereda zsögödi városrészében is. A Zsögöd utcában dolgoznak, május 15. után a Zsögödi Nagy Imre utca következik.

Kovács Attila

2014. május 07., 20:492014. május 07., 20:49

2014. május 07., 20:532014. május 07., 20:53

Mint Oláh Sándor, a térségi víz- és csatornaszolgáltató Harvíz Rt. szerződési felelőse elmondta, az első akadályt a hétfői eső jelentette, aznap nem is tudtak dolgozni a kivitelező cég alkalmazottai, csak kedden. A Zsögöd utcában, a kultúrotthon közelében kezdték el ásni a 30 centiméteres átmérőjű vezetékhez szükséges árkot a templom irányába. A helyszínen dolgozók szerint, mivel az úttest szélessége az öt métert sem éri el, ugyanakkor a földben levő víz- és gázvezetékekre is vigyázni kell, nem olyan egyszerű az előrehaladás, a kiásott földet is el kell szállítani. Az utcában autózók a munkálatok ideje alatt félsávos útlezárásra számíthatnak.

A Zsögödi Nagy Imre utca következik

Az ütemterv szerint a következő helyszín, ahol az ásás elkezdődik, a Zsögödi Nagy Imre utca lesz. Ott a Kőbánya utca bejáratától kezdődően két csoport kezdi meg a munkát, ellentétes irányban haladva. A munkaterületre május 15-én vonulnak fel a kivitelező cég gépei, és előreláthatóan 19-én, hétfőn már dolgozni fognak.

Október végéig befejeznék

A beruházás a Hargita megyei víz- és szennyvízhálózatok felújítását és bővítését célzó projekt része, amelyet a Harvíz Rt. bonyolít le az Európai Unió Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programjának támogatásával. A vezetékeket a már említett utcák mellett a Kicsimező, Kőbánya, Zsögödfürdő, Kútpatak, Harom utcákban is el kell helyezni. A kivitelezők, a kolozsvári ACI Rt. és a bukaresti Romprest Service Rt. alkotta konzorcium és alvállalkozóik október végéig szeretnék befejezni a hálózatépítést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés