Elkezdődött a taplocai terelőút építése

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Megjelentek a munkagépek Csíkszereda Csicsó felőli határában, elkezdődött a taplocai terelőút építése. Ebben az évben makadámút épülhet ki az első szakaszon.

Kovács Attila

2012. június 05., 15:492012. június 05., 15:49

2012. június 05., 18:292012. június 05., 18:29

 

Szélesítik az utat, illetve tömörítik a talajt a megyeszékhely Csicsó felőli határában, ahol az E578-as jelzésű európai úttól földút vezet a vasút irányába. Ez a taplocai terelőút nyomvonalának első szakasza, amely 1775 méteres szakaszon a Rét utcai vasúti átjárótól indulva, a vasútvonallal párhuzamosan halad, majd a Delne-pataka mentén érkezik az európai úthoz.

A munka elindítása előtt az út által érintett magánterületek felvásárlása, illetve az igény szerinti területcsere volt a legfontosabb feladat. Mint Szőke Domokos alpolgármestertől megtudtuk, a területek tulajdonosai mind elővásárlási, esetenként területcseréhez szükséges szerződést írtak alá, ezzel pedig lehetővé tették a munkálatok megkezdését. Az alpolgármester hozzátette, az út kijelölése után történik meg a terelőút által elfoglalt területek négyzetméterre pontos felmérése és parcellázása.

Idén makadámút lesz, jövőre aszfalt

A terv az, hogy ebben az évben a Rét utcai vasúti átjárótól az európai útig tartó szakaszon elkészüljön a makadámút, amelyre jövőben kerülne aszfalt. Nemcsak az időjárás befolyásolja a munkát, hanem a talaj minősége is, mert a vasútvonallal párhuzamos szakaszon talajcserére is lehet szükség. Szőke Domokos úgy vélte, váratlan akadályok, villamos kábelek még előfordulhatnak a munkaterületen, de bíznak benne, hogy idén befejezik a makadámutat. 

A terelőút teljes hossza kevéssel meghaladja a három kilométert, a költségek elérik a 4,2 millió lejt. A második, 1,3 kilométeres szakasz – amely egy következő beruházás lesz – megteremti az összeköttetést a 12A jelzésű, a Gyimesek felé vezető országúttal, az 578-as európai úttól a meglévő földút nyomvonalán vezet tovább, és csatlakozik az említett országúthoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
2026. augusztus 26., szerda

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd

Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője

Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője
2026. augusztus 26., szerda

Megemlékezést tartanak az úzvölgyi katonai temetőben

Megemlékezést tartanak szerdán, augusztus 26-án az úzvölgyi katonai temetőben – tájékoztatott Csíkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala.

Megemlékezést tartanak az úzvölgyi katonai temetőben
2026. augusztus 26., szerda

A guberálók miatt nem vált be az okosnak tervezett kukák okosítása

Közel két éve működnek Csíkszeredában a digitális hulladékgyűjtőpontok. Noha a szelektív hulladékgyűjtés terén vannak kedvező tapasztalatok, a rendszer működésével továbbra sem elégedett a városvezetés, és a rongálások is aggasztók.

A guberálók miatt nem vált be az okosnak tervezett kukák okosítása
Hirdetés