
Fotó: Kristó Róbert
Életének 69. évében hétfőn elhunyt Tőzsér József könyvkiadó.
2013. október 07., 22:412013. október 07., 22:41
2013. október 07., 22:472013. október 07., 22:47
A Pallas-Akadémia alapítója Gyergyóalfaluban született 1945. január 19-én. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát Gyergyószentmiklóson végezte. Több éven keresztül tanított Borzonton és Gyergyóalfaluban, majd a Szövetkezetek Hargita Megyei Szövetségénél könyvterjesztési szakértőként dolgozott. 1976 és 1993 között a Hargita Megyei Könyvterjesztő Vállalat kereskedelmi részlegvezetője, majd kereskedelmi igazgatója volt. Magyarországi partnerével 1993-ben alapította meg a Pallas-Akadémia Könyvkiadót. Később a Pallas-Akadémia különvált, de megmaradt a legnagyobb erdélyi magyar könyvkiadónak.
Tőzser József négy évvel ezelőtt vonult nyugdíjba, de a kiadó munkájában továbbra is aktív maradt. Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták. 1997-ben Gyergyóalfalu díszpolgára lett, 1998-ban pedig Csíkszereda önkormányzata Pro Urbe-díjjal jutalmazta. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2005-ben az Erdélyi Riport folyóirat Aranyalma-díját kapta meg. 2010-ben az EMKE Szolnay Sándor-díját adták át neki a művészeti könyvek kiadásáért.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!