Elfajult vita Hargita Megye Tanácsánál

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Csíki Hírlaphoz eljutott információk szerint Hargita megye menedzsere nemrég erőszakkal távolította el irodájából a megyei önkormányzat egyik osztályának igazgatóhelyettesét, így próbálva lezárni a köztük levő vitát.

Kovács Attila

2015. október 27., 12:002015. október 27., 12:00

Nem számol be a történtekről, de kifogásolja Szabó Barna megyemenedzser viselkedését az a nyilvános levél, amelyet a megyei önkormányzat beruházási osztályának vezérigazgató-helyettese küldött a megyemenedzsernek, illetve több személynek a megyei tanács volt és jelenlegi alkalmazottai közül. A Csíki Hírlaphoz eljutott információk szerint ez a levél egy nemrégiben történt incidens nyomán íródott, miután a megyemenedzser irodájában a Péli Levente igazgatóhelyettes és Szabó Barna közötti, hivatali ügyekkel kapcsolatos vita elmérgesedett. Szabó úgy próbálta ezt lezárni, hogy kituszkolta-lökdöste az ajtón kollégáját, aki nem hagyta szó nélkül a történteket.

A levélben, amely néhány nap alatt nemcsak a kollégákhoz jutott el, Péli azt írja, hogy a történteket nem kívánja senki számára egy munkahelyen, munkatársi vagy emberi szempontból. Hozzáteszi, hogy szakmailag és vezetői képességek szempontjából nincs jogában elítélni senkit, de mint ember és munkatárs, joga van elmondani a véleményét. „Ahogy Ön viselkedett, az minősíthetetlen volt, és őszintén remélem, hogy ebben az intézményben én leszek az utolsó, akinek ezt meg kellett tapasztalnia. Higgye el, nem nevelni akarom, hiszen úgy rám nézve, mint Önre, annak az ideje már rég lejárt, hanem csak remélni merem, hogy a levelem hatására változtatni fog a modorán és viselkedésmódján” – olvasható a levélben.

Péli Levente a Csíki Hírlap megkeresésére azt mondta, nem szeretné sem cáfolni, sem megerősíteni az információkat. Hozzátette, véleménye szerint a nézeteltéréseket az intézményen belül kell megoldani. Az újság kereste Szabó Barna megyemenedzsert is, akitől írásban kérdezték, mi is történt pontosan az irodájában, mi váltotta ki ezt, és hogy vélekedik a helyzetről. Szabó Barna nem kívánt válaszolni a kérdésekre.

A napilap megkérdezte a megyei önkormányzat elnökét is, hogy mi a véleménye az incidensről. Borboly Csaba nem cáfolta az értesülést, és írásban fejtette ki álláspontját. „Nekem napi szinten van vitám, akár konfliktusom a több száz fős munkaszervezeten belül, amelyek később megoldódnak. Van, amikor utólag kiderül, hogy nekem volt igazam, de nagyon sokszor az derül ki, hogy nem volt igazam. Hargita Megye Tanácsánál nem bólogató Jánosok dolgoznak, hanem olyan önálló, autonóm személyek, akiknek van véleményük, és azt ütköztetik is a kollégáikkal. Ez teljesen rendjén van, a lényeg, hogy egy döntés előtt ki kell beszélni minden fontos kérdést, ami a döntést befolyásolja” – írta válaszában Borboly Csaba. 

Az elnök megjegyzi, hogy ilyen vitában nagyon sokszor alulmaradt, tehát a megyei önkormányzatnál nem érvényesül az a „szabály”, miszerint a főnöknek mindig igaza van. Borboly úgy véli, a jelenlegi jogi környezetben Romániában két típusú közalkalmazott nem vitatkozik. „Az egyik, aki nem csinál semmit, a másik, aki mindent elfogad, és amelyiknek minden úgy jó, ahogy van. Tehát mi vitatkozunk, nyűglődünk, hogy haladhasson a megye egyről a kettőre” – érvelt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés