
Fotó: Veres Nándor
Nemcsak egyre több állattal jelentkeznek, hanem egyre szebb egyedeket mutatnak be a Csíkdánfalván évről évre megszervezett regionális jellegű gazdanapon – mutatott rá több jelenlévő is a szombati eseményen.
2014. április 27., 14:542014. április 27., 14:54
2014. április 27., 14:542014. április 27., 14:54
Szent György-napi állatkiállítást és gazdanapot tartottak szombaton Csíkdánfalván. A harmadik alkalommal megszervezett rendezvény során benépesedett a Kubik-gödör az állataikat megmérettetni akaró gazdákkal és az állattenyésztés iránt érdeklődő fiatalokkal, idősekkel. Míg a legkisebbek a szalmabálákkal elkülönített területen próbálták ki a játéktraktorokat, addig nagyobb társaik és a felnőttek a karámokban felsorakozott állatokat vették szemügyre.
Egyre szebb egyedeket mutatnak be
„Nagy örömünkre szolgál, hogy újra itt lehetünk, úgy látjuk, hogy évről évre egyre népesebb lesz a kiállításra váró állatok sora. Aki figyelemmel követte az előző gazdanapokat is, az láthatja, hogy azok a gazdák, akik tudatosan, lelkiismeretesen figyeltek állaikra, azok egyre szebb egyedeket tudnak felvezetni” – hangzott el Bőjte Csongor Ernő köszöntő beszédében. Csíkdánfalva polgármestere továbbá kiemelte, véleménye szerint – földrajzi adottságai miatt – az állattartás jelenti Székelyföld gazdasági alapját, az emberek megélhetési lehetőségét.
Az elöljáró részletezte az uniós támogatások jelentőségét, amely véleménye szerint hozzájárul ahhoz, hogy egyre több fiatal választja a szülőföldjén való gazdálkodást, a külföldi idénymunkák helyett. A megnyitó beszédet követően elkezdődött a benevezett állatok kategóriák szerinti felvezetése.
Közel ötven szarvasmarha
A több mint negyven szarvasmarhát törzskönyvezett és nem törzskönyvezett csoportokra osztották, azon belül pedig többször ellettek, első borjasak, vemhes üszők, egy év feletti növendékek, egy éven aluli növendékek és bika kategóriában vezették fel tulajdonosaik. A kategóriák jellemvonásait Sólyom Gizella mérnöknő vázolta, miközben a zsűri alaposan szemügyre vette az állatokat. A bizottság mellett – egymás között – a jelenlévők is értékelték a látott szarvasmarhákat: megdicsérték, vagy kifogásolták egyes tehenek tőgyét, testalkatát.
Egyetlen tenyészbika a mezőnyben
Bartalis Attila jenőfalvi kétszáz fős tehenészetéből hozott el négy példányt a gazdanapra. Törzskönyvezett állatállományában német szimentáli és román pirostarka keverékek találhatók – száz felnőtt és száz növendék állat. A versenyre egy fiatal vemhes üszőt, egy első borjas és egy többször ellett tehenet, valamint egyik tenyészbikájukat hozták el.
Irányt mutat a gazdáknak
„Egyszerűen csak csodálni tudom, hogy milyen szép állatállományt vonultatnak fel a felcsíki gazdák évről évre. Úgy érzem, hogy az utóbbi húsz évben hatalmas fejlődésen mentek keresztül, egyre speciálisabban kitenyésztett állományt mutatnak be. Hasznosnak tartom ezt a gazdanapot, hiszen az állattartó gazdák nagy része részt vesz az eseményen, így láthatják, hogy milyen irányban lehet és érdemes foglalkozni az állattenyésztéssel” – fogalmazott Bartalis.
„Ki enni ad, annál jó a tehén, ki nem ad enni, annál gyenge”
Imre Géza két tehenét – a nem törzskönyvezettek között – többször ellett és vemhes üsző kategóriában mérettette meg. A dánfalvi idős gazda meg volt elégedve a gazdanap színvonalával, véleménye szerint szép egyedeket neveztek be. „Ki enni ad, annál jó a tehén, ki nem ad enni, annál gyenge” – tette hozzá mosolyogva.
Nem könnyű az állattartás
A már több mint hét évtizedet megélt csíkdánfalvi Benes József tájékozódni érkezett a gazdanapra, hiszen fiai segítségével ő maga is kilenc tehenet tart. Meglátása szerint minden szempontból – „kövérség, tőgyszerkezet” – szép állatokat vonultattak fel a környékbeli gazdák. Ugyanakkor megjegyezte, az állattartás nem könnyű szakma, abban az esetben pedig, ha a tenyésztők nem tudnak támogatásokat elnyerni, kifejezetten nehéz.
A nap folyamán – a szarvasmarhák után – felvezették tizenegy gazda lovait, hét juhtartó állatait és a benevezett kutyákat is.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!