
Fotó: Kristó Róbert
A püspök hittanító, Krisztus igéjének a hirdetője – fogalmazott a csíksomlyói Kegytemplomban, püspökké szentelésének 14. évfordulójának tiszteletére szerdán megtartott ünnepi szentmisén Tamás József. Ez alkalomból az egyházi méltóságról készült portréfilmet is megtekinthette az ünneplő közösség.
2011. március 02., 16:132011. március 02., 16:13
2011. március 02., 20:372011. március 02., 20:37
Sosem volt könnyű feladat az igehirdetés – fogalmazott szentbeszédében Tamás József segédpüspök, majd hozzátette, úgy érzi, napjainkban még nagyobb kihívás ez. „Sokszor úgy érezzük, mintha Isten igéjének a hirdetése falra hányt borsóként pattogna le a hívek lelkéről” – fogalmazott a főtisztelendő. Hangsúlyozta ugyanakkor, mindezek ellenére, bizalommal és kitartással kell végezni a munkát.
Az egyházi méltóság a püspöki jelképek szimbolikájára is kitért. Így például a pásztorbot azt fejezi ki, hogy Isten népének a vezetése a pásztorra van bízva. „Péter apostol úgy figyelmeztetett, nem kényszerből hanem önként, ne zsarnokoskodva, hanem a híveket szolgálva tegyük feladatunkat” – hallhattuk a püspök részéről. A püspöki gyűrű ugyanakkor az egyház és a hívek irányában történő elkötelezettség jelképe. „Imádkozzunk együtt, hogy építhessük Isten országát már itt, a földi életben” – hangzott el.
A szentmise után Daczó Katalin szerkesztő és Elekes Zsolt operatőr-vágó, a segédpüspökről szóló, Aki rátalált a kincsre című portéfilmjét tekinthették meg a hívek, amely a csíkszeredai Mementó Stúdióban készült, a csíkszentsimoni polgármesteri hivatal megrendelésére. „Nem számítottam egy ilyen szép ajándékra” – fogalmazott a főtisztelendő a filmbemutatót követően. Bevallása szerint nem az élvonalban, hanem a hátvédben szeret munkálkodni. Ám hogy a háttérben dolgozók tevékenységére is felfigyelnek és értékelik, a szentsimoniak részéről tapasztalt megbecsülés és szeretet a legfőbb bizonyíték.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
Rajongók tömege előtt koncertezett a 35. Tusványos nyitónapján, kedd este az Ismerős Arcok és az Edda Művek.
Sár, hangpróba, lézengő fiatalok és az első elszánt rajongók a színpad előtt: egyelőre még nyugodt arcát mutatja a 35. Tusványos, de délutánról estére látványosan kezd megtelni élettel a tábor.
szóljon hozzá!