Egyre kevesebb a szakközépiskolai osztály

Visszaszorulóban van a szakközépiskolai oktatás, az utóbbi években csökkent az aránya a középiskolai oktatásban.

R. Kiss Edit

2013. november 20., 17:202013. november 20., 17:20

2013. november 20., 17:342013. november 20., 17:34

Míg ezelőtt öt-hat évvel a középiskolai oktatás mintegy 64 százalékát tették ki a szakközépiskolai osztályok, ez az arány mára 55,44 százalékra csökkent – mondta el Görbe Péter, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szakoktatásért felelős tanfelügyelője. Úgy véli, a diáklétszám folyamatos csökkenése főként ezen a területen látszik meg.

A tanfelügyelő ismertette, a megyében összesen 229 szakközépiskolai, nappali tagozatos osztály működik 5411 diákkal. A legnépszerűbbek a gazdasági szakok, ezen a területen 37 osztályt tartanak nyilván. Közel azonos létszámú, 36,5 osztálynyi diák tanul turisztikai és közélelmezési szakterületen. Szintén népszerű ágazat a mechanika, ennek különböző szakjain 29 osztály működik a megyében. Esti oktatásban összesen 31 osztály van. A posztliceális oktatásban 28 állami finanszírozási osztályba járnak a diákok, és 17 osztály működik magán intézményben is.

A kétéves szakoktatás keretében a megyében 37 osztályban tanul 773 diák. A mechanika mellett itt a faipari irányultságú szakképzések is népszerűek, az osztályok nagy része ezen a területen működik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Egyfeszt: minden adott egy jó hangulatú fesztiválhoz

Csütörtökön indul az Egyfeszt 5. kiadása, négy napig pezsgő kulturális- és bulivárossá válik Gyergyószentmiklós. Az önkéntesek már napok óta dolgoznak, készülnek a fesztiváludvarok, a dekorációk, jelezve, hogy valami készülődik.

Egyfeszt: minden adott egy jó hangulatú fesztiválhoz
2025. július 26., szombat

Kerékpárút készül a fenyvesek között Gyergyószentmiklóstól a Gyilkos-tóig

Gyergyószentmiklóstól egészen a Gyilkos-tóig kerékpárúton lehet majd közlekedni, ennek megvalósítása már zajlik. A 27 kilométeres, Fenyő útja nevet viselő útvonal az egykori ipari kisvasút nyomvonalát fogja követni.

Kerékpárút készül a fenyvesek között Gyergyószentmiklóstól a Gyilkos-tóig
2025. július 24., csütörtök

Kórházi átszervezés, közbiztonsági kérdések és parttalan vita a gyergyószentmiklósi tanácsülésen

Tizenhat határozattervezet szerepelt a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén, ezeket sorban megszavazta mindenki. A végén viszont az EMSZ és az RMDSZ képviselői hosszan vitáztak Kántor Boglárka felszólalása után.

Kórházi átszervezés, közbiztonsági kérdések és parttalan vita a gyergyószentmiklósi tanácsülésen
2025. július 23., szerda

Az ivóvízhálózat építése akár már idén, a csatornázás várhatóan jövőre készül el Gyergyószentmiklóson

Az ivóvízhálózat-építési munkálatok nagy része már elkészült, a csatornarendszer korszerűsítése viszont még csak hatvan százalékban valósult meg. Hamarosan a Virág negyedben csatornáznak, míg az útfelújítások a rendszer tesztelése után kezdődhetnek.

Az ivóvízhálózat építése akár már idén, a csatornázás várhatóan jövőre készül el Gyergyószentmiklóson
2025. július 22., kedd

Sokba kerülhet a hároméves késlekedés Gyergyószentmiklósnak

Nem végezte el a házi feladatot Gyergyószentmiklós, így most azzal szembesülnek, hogy valószínűleg ebben az évben nem indul el annak a kilenc utcának a korszerűsítése, amelyre az Anghel Saligny programból még 2022-ben kapott támogatást a város.

Sokba kerülhet a hároméves késlekedés Gyergyószentmiklósnak
2025. július 20., vasárnap

670 kilométert futva „épített hidat” Eger és Gyergyószentmiklós között Sebestyén Tímea

A gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthont támogatta egy óriási vállalás teljesítésével Sebestyén Tímea. Egerből indult, és 670 kilométer futás után érkezett be Gyergyószentmiklósra vasárnap délután.

670 kilométert futva „épített hidat” Eger és Gyergyószentmiklós között Sebestyén Tímea
2025. július 20., vasárnap

Végleges az Egyfeszt programja

Hivatalosan július 31-én, csütörtökön kezdődik az Egyfeszt, de már július 28-tól, hétfőtől várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklósra a fesztivál. Az eseményt megelőző napokban is bőven lesz mit felfedezni, a hétvége pedig rengeteg programot hoz.

Végleges az Egyfeszt programja
Végleges az Egyfeszt programja
2025. július 20., vasárnap

Végleges az Egyfeszt programja

2025. július 20., vasárnap

Spontán szóváltás fajult tömegverekedéssé Maroshévízen

Négy, erőszakos cselekmények elkövetésével gyanúsított fiatalembert vett őrizetbe vasárnap a maroshévízi rendőrség, miután szombaton utcai tömegverekedés tört ki a településen.

Spontán szóváltás fajult tömegverekedéssé Maroshévízen
2025. július 19., szombat

Bogrács Fesztivál: gasztronómia, sport és extrém kalandok Borszéken

Különleges év az idei Borszék számára: 300 éve, 1725-ben tettek említést először írásban az itteni gyógyvizekről. A jubileumot a Bogrács Fesztivál színes programkavalkádja teszi emlékezetesebbé.

Bogrács Fesztivál: gasztronómia, sport és extrém kalandok Borszéken
2025. július 18., péntek

Méltó környezetet kap Gyergyószentmiklós védőszentjének főtéri szobra

Gyergyószentmiklós főtéri parkjában munkagépek ásnak, a Szent Miklós-szobor körüli terület rendezése kezdődött el. Ez egy első lépés, és egy nagyobb átfogó terv része, melynek célja, hogy a város minden zöldfelületét megszépítsék.

Méltó környezetet kap Gyergyószentmiklós védőszentjének főtéri szobra