Egyik szakszervezet tiltakozik, a másik még nem

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Egyelőre még vár az esetleges tiltakozó megmozdulások elkezdésével a Tanügyi Szabad Szakszervezet, amelyikhez Csíkban a pedagógusok többsége tartozik. Az Országos Tanügyi Szövetség korábban már bejelentette, hogy megmozdulásokba kezd több, az oktatásban zajló folyamat ellen tiltakozva.

R. Kiss Edit

2010. március 09., 15:042010. március 09., 15:04

2010. április 08., 21:182010. április 08., 21:18

•  Fotó: Kristo Robert Galéria

Fotó: Kristo Robert

Az Országos Tanügyi Szövetség nemrég bejelentette, hogy tiltakozó akciók sorozatát tervezik, mert nem értenek egyet, az esetleg tanintézmények összevonását is okozó költségcsökkentő intézkedésekkel, az osztályok létszámának növelésével, a fejkvóta alapú finanszírozás alacsony mértékével, az oktatás alulfinanszírozottságával.

Csíkban a pedagógusok többsége a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetséghez tartozik. Ez a szervezet egyelőre még nem jelentett be tiltakozó megmozdulásokat. Póra Fülöp, a szakszervezeti szövetség csíki elnöke közölte, nem terveznek sztrájkot vagy egyéb megmozdulást addig, amíg az oktatásban a fizetéseket megkapják rendesen, tehát időben és az eddigi mértékben. Az új intézkedések, egyes pótlékok eltörlése, a fejkvóta alapú finanszírozás bevezetése és az egységes bérezés ugyanis csökkenést okozhat a tanügyi fizetésekben, Póra Fülöp elmondása szerint azonban a januári fizetéseket rendben, csökkenés nélkül megkapták Hargita megyében, és a napokban várják a februári béreket. Néhány napköziben az alkalmazottak nem kapták meg a pótlékokat, a többség azonban megkapta a januári fizetését – mutatta be a szakszervezeti vezető, aki szerint akkor lépnek majd, ha a bérekkel problémák adódnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

2026. február 04., szerda

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat

Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat
2026. február 04., szerda

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság

Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések

Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések
2026. február 04., szerda

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata
2026. február 04., szerda

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia
Hirdetés
2026. február 04., szerda

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében

Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében
2026. február 04., szerda

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz

Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz
2026. február 04., szerda

Rügyezik a tanügyben a tiltakozás, tavaszra kibontakozhat az általános sztrájk

Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.

Rügyezik a tanügyben a tiltakozás, tavaszra kibontakozhat az általános sztrájk
Hirdetés