
Fotó: Veres Nándor
Nem csoportosan elkövetett bűncselekmények, hanem „magánakciók” állnak a Csíkszeredában továbbra is gyakorta előforduló kerékpárlopások mögött – közölte a rendőrség.
2013. október 17., 09:022013. október 17., 09:02
2013. október 17., 09:292013. október 17., 09:29
Pontos számadatoktól mentes, rövid tájékoztatást kaptunk a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól azokkal a feltevésekkel kapcsolatban, melyek szerint több nagyobb csíkszeredai, sőt, Sepsiszentgyörgyről is érkező banda lopott el összehangoltan a tömbházak elől vagy épp a lépcsőházakból számos biciklit Csíkszeredában. Az elmúlt hetekben is sok, egyébként lezárva tartott kerékpár tűnt el, ugyanakkor Csíkszéken több olyan személy is rendőrkézre került, akik „jövedelemforrást láttak az eltulajdonításban és a kerékpárok értékesítésében”. A különböző esetek között nincs összefüggés, az elkövetők pedig egyedül vagy párban követik el a bűncselekményeket, mert így kisebb a lebukás veszélye – tudtuk meg a rendőrségtől.
Az ügyről azért érdeklődtünk ismét, mert munkatársunk kerékpárját is ellopták múlt csütörtökön. A kaputelefonnal ellátott tömbházban lebiztosított kétkerekűt a délután folyamán lovasították meg, a helyszínre kiszálló nyomozócsoport nem biztatta sok jóval a tulajdonost. A véletlennek köszönhetően viszont másnap délben előkerült a bicikli: mint kiderült, munkatársunk feleségének munkahelyén, egy vidéki iskolában az egyik nyolcadik osztályos tanulóhoz került, aki a lopás estéjén gyanútlanul vásárolta meg száz lejért egy férfitól, majd másnap azzal ment a tanintézetbe. A fiatal vásárló azonnal visszaszolgáltatta a kerékpárt, a rendőröknek adott személyleírás alapján pedig rövidesen a csíkszentgyörgyi R. M. személyében azonosították is az elkövetőt. Ellene minősített lopás gyanújával folyatnak vizsgálatot.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
szóljon hozzá!