Egyelőre csak érdeklődnek a támogatás iránt

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Noha csupán két hét maradt a határidőig, egyelőre csak érdeklődnek a gazdák a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnél (APIA) az új típusú támogatási formáról. Az érintettek november 15-ig adhatják le igényléseiket a juh- és kecskehús, valamint -tejtermelés utáni támogatásra.

Rédai Botond

2013. október 31., 20:202013. október 31., 20:20

2013. október 31., 20:472013. október 31., 20:47

„Egyelőre a szükséges típusnyomtatványok után érdeklődtek a gazdák. Több szakmai egyesületi vezető is megfordult nálunk ebben az ügyben. Ha minden igaz, körülbelül hétszáz igénylésre számíthatunk” – mondta Lázár István. Az APIA munkatársa több olyan újdonságra is felhívta a figyelmet, amire feltétlenül figyelniük kellene a gazdáknak. Így például az igénylőnek rendelkeznie kell az állatok azonosságát tartalmazó F1 nyomtatvány másolatával a gazdaságban született és támogatásra javasolt állatokról, illetve az F2 nyomtatvány másolatával a más gazdaságokból származó állatok azonosságáról. Lázár elmondta, az említett dokumentumokon a gazda megjelöli azokat az egyedeket, amelyek után igényelné a támogatást. Az irattal a körzeti állatorvoshoz kell mennie, aki a dokumentum alapján kiállítja a szükséges igazolást.

„Akinek otthon nincsenek meg ezek az iratok, azok az állatorvosok archívumaiból is kikérhetik azokat, vagy a megyei állat-egészségügyi hatóságtól igényelhetik. Még nem kaptunk olyan jelzést, hogy a két igazoló dokumentum beszerzése gondot jelentene a gazdáknak” – nyomatékosított az APIA munkatársa. Lázár hangsúlyozta, szintén kizáró jellegű a naprakész farmregiszter megléte. Az állattartóknak ezt eredetiben kell felmutatniuk az APIA-nál, illetve az első és az utolsó oldal fénymásolatával is rendelkezniük kell.

Az illetékestől megtudtuk, a támogatás maximális értéke 6,5 euró lehet egyedenként, az országosan rendelkezésre álló keretösszeg 6,7 millió euró. „Ami még lényeges és újszerű ebben a támogatási formában, hogy ugyanazok a kizárási és megvonási feltételek érvényesek, mint a hegyvidéki fejőstehén-támogatás esetén. Azaz, ha nagyon sok állat nem felel meg a támogatási kritériumnak, akkor büntetésben részesülhet a gazda. Folyamatos ellenőrzések lesznek abban az időszakban, amely alatt meg kell tartani az állatokat, ez az időszak 2014. február 24-ig tart” – jelentette ki Lázár

A feltételekről röviden

Az említett támogatásra mindazok a kedvezőtlen adottságú területeken gazdálkodó jogi személyek, gazdasági tevékenységre jogosult magánszemélyek (PFA), egyéni vagy családi vállalkozások jogosultak, amelyek rendelkeznek az Országos Állategészségügyi Hatóság által kibocsátott kódszámmal. A támogatás megítélésének több feltétele is van. Például az igénylés egy gazdaság 50-től 300-ig terjedő nőstény juh- vagy kecskeállományára kell vonatkozzon, amelyben az állatok a kérvénybenyújtás évének augusztus 31-éig betöltötték első életévüket. A kérvény benyújtásának napján az igénylésben szereplő állatállomány legyen bejegyezve a Gazdaságok Országos Nyilvántartásába. A támogatást igénylőnek naprakészen kell vezetnie a saját állatnyilvántartását az érvényben levő szabályozások szerint. A támogatásra javasolt állatok 2013. november 15-től számított legkevesebb 100 napig a gazdaság kedvezőtlen adottságú területén található telephelyén legyenek ellátva. A támogatást igénylők a használatukban levő mezőgazdasági földterületeket a szabályozásokban előírt környezetvédelmi szabványok szerint műveljék meg és gondozzák. A szükséges dokumentumok teljes listáját egyébként a www.apia.org.ro honlapon is meg lehet találni. Érdeklődni az APIA csíkszeredai székhelyén lehet, illetve a 0266-310148-as telefonszámon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
Hirdetés