Egy év a Siculicidium jegyében

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Történelmi, turisztikai és nevelési céllal szervezik meg a Siculicidium Emlékévet Madéfalván. Az egy évre kiterjedő rendezvénysorozatot Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere foglalta össze.

Szabó Kamilla-Mária

2013. október 08., 18:252013. október 08., 18:25

2013. október 09., 10:002013. október 09., 10:00

A Siculicidium Emlékév programját ismertette Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere a kedden délben tartott sajtótájékoztatón. A Madéfalvi Veszedelem 250. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat október 11-én kezdődik és 2014. október 7-ig tart. Az emlékév célja, hogy a negyed évezreddel ezelőtt történt eseményekre és az abban részt vevő hősökre méltóképp emlékezzenek, ily módon fejezzék ki hálájukat és megbecsülésüket. Emellett szeretnék, ha a történelmi múltat és az arról tanúskodó emlékművet – a nemsokára rendezetté váló környezetével – még inkább be tudnák építeni a falu turizmusába. Nem utolsósorban pedig az emberekkel meg szeretnék ismertetni a valós történelmet, és ez jó lehetőség arra is, hogy a fiatalok – múltjuk, értékeik tudatában – ne vágyakozzanak külföldre – foglalta össze Szentes.

Az év folyamán négy alkalommal többnapos rendezvényre és számos kisebb megemlékezésre kerül sor, amelyek szervezéséből a helyi önkormányzat mellett a falu összes civil szervezete kiveszi a részét – hangsúlyozta a polgármester. Az október 11–12-re szervezett nyitórendezvény a Határőrség és székelység – Látvány és történelem címet viseli. Pénteken történelmi konferenciára kerül sor, amelyen Pál András Sándor ny. levéltáros, Szőcs János történész, Nagy József doktorandusz, Orbán Zsolt tanár és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere tart előadást. Szombaton a huszárok kapják a főszerepet, bemutatják – huszártoborzó, csatajelenetek és vetélkedők által – a 1764 körüli besorozás mikéntjét.

A polgármester elmondta, az emlékév legfőbb rendezvénye a január 7-i megemlékezés lesz. Ennek keretében a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége január 6-án Madéfalván tartja meg országos közgyűlését. A jövő évi pünkösdi búcsú alkalmával Madéfalvi Világtalálkozót szerveznek, amelynek célja a községből elszármazottakkal való találkozás, visszacsalogatásuk szülőföldjükre. Ennek a rendezvénynek napokon belül külön honlapot indítanak, ahol az információszerzés mellett regisztrálni is lehet. A negyedik nagyobb rendezvény az eddig is évente megtartott Hagymafesztivál lesz, amely megszervezése során sem feledkeznek meg a történelmükről sem – összegzett az illetékes.

A többnapos programok mellett számos kisebb rendezvény is része a programnak. Többek között szerveznek motoros emléktúrát, iskolai vetélkedőket, reményeik szerint felavatják a restaurált emlékművet és felszentelik a Siculicidium-kápolnát. Ezek mellett egész évben várja az érdeklődőket az idén elkészült tanösvény, a Siculicidium útja – részletezte Szentes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés