A szépvízi falunapok egyik kiemelkedő programjaként vasárnap délelőtt az önkormányzati képviselő-testület a községházán díszülést tartott, melynek keretében Ferencz Tibor polgármestert EMKE-díjban részesítették, valamint hat tanítónak Pro Communitas-díjat adtak át.
2012. július 01., 15:202012. július 01., 15:20
2012. július 01., 18:002012. július 01., 18:00
A település első emberének a tetszetős oklevelet Beder Tibor, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnökségi tagja adta át, majd Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója méltatta az elöljárót, hangsúlyozva: „Ferenc Tibornak megvan az az adottsága, hogy arra a világra, amelyben él, tág értelemben vett kulturális környezetként tekintsen. Ezért látjuk, hogy az általa kezdeményezett, felvállalt vagy akár támogatott elképzelések összeérnek. A közösséget szolgálják. Tudja, hogy nem elég létrehozni a kulturális és közösségi tereket, azoknak értelmet adni csak úgy lehet, ha életerős és tenni akaró közösség kezébe kerülnek. Ezért vallja, hogy támogatni kell a községbeli egyéni és közösségi elképzeléseket, és összefogással, szívós kitartással az elképzelések valóra válnak.”
A falunapok alkalmával minden évben kiosztják a Pro Communitas-díjakat a közösségükért kimagaslóan tevékenykedő személyeknek. Idén hat tanító részesült az elismerésben: Szépvízről Kánya Magdolna, Ferencz Teréz és Miklós Géza, Csíkszentmiklósról Kalamár Albert, Kalamár Erzsébet és Ferencz Jolán.
A díszülésen jelen volt Szépvíz testvérvárosának, Újkígyósnak a polgármestere, Szebelédi Zoltán, aki a csíki község önkormányzatának adományozta az új Magyar Alaptörvény egyik díszkiadását. A reprezentatív kiadványt a községházán lehet megtekinteni. Ferencz Tibor elismeréssel szólt az új alaptörvényről, mondván: „emberközelibb, keresztényibb és nemzetibb az előzőnél”.
A díszülést követően megkoszorúzták a település központjában található egész alakos Szent László- szobrot. Az ünnepség a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult.
A kétnapos szépvízi falunapok sport és kulturális eseményekben bővelkedett. A többi között minifoci-vetélkedőt, öreg-fiatal labdarúgó-mérkőzést, harcművészeti bemutatót, hagyományőrző néptáncelőadást, utcabált szerveztek. Az ünnepségsorozat vasárnap este zárul a csíkborzsovai férfikórus valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásával.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
szóljon hozzá!