
Fotó: Veres Nándor
Elutasították a csíkszeredai Zsögödi Nagy Imre utca felújításának odaítélésével kapcsolatos óvást, így a nyertes céggel írhatott volna alá kivitelezési szerződést a polgármesteri hivatal. Csakhogy az óvást benyújtó vállalkozás bírósághoz fordul.
2016. május 31., 11:062016. május 31., 11:06
2016. május 31., 11:062016. május 31., 11:06
Az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsa (CNSC) döntést hozott a Zsögödi Nagy Imre utca felújítását érintő ügyben, elutasítva a közbeszerzési eljárás eredménye után az ING Service cég által benyújtott óvást – közölte kérdésünkre Dósa Eszter, a csíkszeredai polgármesteri hivatal beruházásokkal és közbeszerzésekkel megbízott igazgatója.
A csíkszeredai cég azután óvta meg a közbeszerzési eljárás nyomán hozott döntést, hogy az elbíráló bizottság a székelyudvarhelyi Multipland Kft. kisebb összegű ajánlatát ítélte nyertesnek a két jelentkező közül. A CNSC határozata elvileg lehetővé tenné a kivitelezési szerződés közelebbi aláírását, ehhez viszont ki kellett várni azt a határidőt, amíg az óvást benyújtó vállalkozás bírósághoz fordulhat, kérve a döntés felülvizsgálatát, és érdekei érvényesítését. Dósa Eszter szerint ez a határidő június 3-án jár le, ha bírósági eljárás kezdődik, ennek befejezéséig a szerződéskötés és egyúttal a felújítási munkálatok elkezdése elmarad – tudtuk meg. Az ING Service bírósághoz fordul az elutasított óvás miatt – közölte érdeklődésünkre Buzogány Károly, a csíki cég igazgatója.
Bár a kivitelezési szerződés értéke még nem ismert, a polgármesteri hivatal által meghirdetett közbeszerzési kiírás több mint 9 millió lejre becsülte az utca felújításának teljes költségeit. Csíkszereda költségvetéséből idén 6,5 millió lejt különítettek el a beruházásra. A munkálatok során a teljes út- és járdafelületet felújítják, akárcsak a közvilágítást és a csapadékvíz-elvezető hálózatot. Az úttest szélén parkolóhelyeket alakítanak ki, és kerékpársáv is lesz a városból kifelé tartva a bal oldalon. Ahol erre lehetőség van, fákat is ültetnek a járdák szélén.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!