Csíkszeredában is lesz TIFF

Értesüléseink szerint a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak (TIFF)  Kolozsvár és Nagyszeben után Csíkszereda lesz a harmadik helyszíne.

Szőcs Lóránt

2013. május 02., 19:022013. május 02., 19:02

2013. május 02., 19:532013. május 02., 19:53

Lázár Zoltán, az egyik szervező megerősítette, hogy kedden szerződést kötöttek a nemzetközi filmfesztivál főszervezőivel, így június 27–30. között Csíkszereda lesz az egyik állomása a rendezvénynek. Mivel hetek óta csak azon dolgoznak, hogy a rendezvényt sikerüljön elhozni Csíkszeredába, de még van munka bőven, egyelőre annyit árult el, hogy május végén, amikor már minden részletet kidolgoztak, bővebben fogják, tájékoztatni a nyilvánosságot.

A TIFF-ről

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált először 2002-ben tartottak Kolozsvár moziiban. 2004-től szabadtéri vetítéseken is lehetett látni filmeket a kincses városban, 2007-től – amikor Európa Kulturális Fővárosa volt – Nagyszeben is bekapcsolódott a filmfesztiválba, azóta minden évben helyszíne, így idén is. Tavaly 46 országból 240 filmet vetítettek a fesztiválon, amely tíz napot tartott, és a becslések szerint körülbelül 67 ezer nézőt vonzott.  

Az eddigi TIFF-eket olyan filmsztárok, filmrendezők tisztelték meg jelenlétükkel, mint: Franco Nero, Julie Delpy, Wim Wenders, Michael Radford, Annie Girardot, Udo Kier, Vanessa Redgrave, Nicolas Roeg, Catherine Deneuve, Claudia Cardinale, Jacqueline Bisset és Geraldine Chaplin.

A 12. TIFF május 31. és június 9. között zajlik Kolozsváron, június 19–23. között Nagyszebenben és június 27–30. között Csíkszeredában.

Pedro Almodóvar Szeretők, utazók (Los amantes pasajeros) című filmjének vetítésével kezdődik a fesztivál, a világhírű spanyol rendező vígjátékát országos premierként Kolozsvár főterén láthatja a közönsége május 31-én 20 óra 45 perckor.

Almodóvar a komor melodrámák után (Volver, Megtört ölelések vagy A bőr, amelyben élek) visszatér a komédia műfajához, amellyel a nyolcvanas években hírnevet szerzett magának. A cselekmény egy repülőgép fedélzetén játszódik, amely meghibásodik, és kényszerleszállást kell végrehajtania. Eközben az utasok, akiket a vészhelyzet miatt megfosztanak kommunikációs eszközeiktől – iPhone-ok, iPadek – hirtelen idegenek, saját utastársaik körében „rekednek”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés