Csíksomlyón értek célba a Mária-maraton résztvevői

Huszonhárom nap után futottak be a csíksomlyói kegytemplom előtti téren felállított kapun a Mária Maraton résztvevői. A maratont a magyarországi Mária Út Egyesület kezdeményezte azzal a céllal, hogy népszerűsítse az ausztriai és erdélyi végpontok között kiépített zarándokutat, illetve hogy rávilágítson, mennyi fizikai és lelki többletet ad egy ilyen út az embernek, és hogy mennyi szeretetet kaphatunk, ha kilépünk a mindennapi mókuskerékből.

A maratonon tizenkét túrakerékpáros tekert végig közel 1400 kilométert, közülük három nő és két ultramaratonos több mint 1300 kilométert fut le országutakon, továbbá van velük két terepkerékpáros is, akik hegyen-völgyön, a kijelölt Mária-úton tették meg a távot. Apróbb műszaki problémák adódtak, a maratonosoknak is voltak holtpontjaik, de átsegítették őket azokon, így senkinek nem kellett feladni a cél előtt, sérüléseket nem szenvedtek el.

A csapat lelki vezetője, Szabó István görög-katolikus lelkész szerint már az első két nap alatt jól összekovácsolódtak a zarándokok, a különböző felekezetű és mentalitású személyek. Fontos a kihívás, ez egy óriási megpróbáltatás a sport területén, de emellett lelkiségi zarándoklat is, végigjárva a kegyhelyeket Mariazelltől Csíksomlyóig, ahol Márton Áron, Isten küldötte vezette a rábízott népet. A sport és a zarándoklat révén felhívják a figyelmet arra, hogy érdemes mozogni, erőfeszítéseket tenni és elgondolkodni az életünkről, miközben az örök cél felé haladunk. A megpróbáltatások lelkiséget adnak, s a nehézségeket feldolgozva a szenvedés által az életre tudnak figyelni, segíteni tudnak egymáson, és elfogadják a segítséget. A lelkész hozzátette, nagyon sokan csatlakoztak hozzájuk útközben, ez motiválta a társaságot, és annyi szeretettel találkoztak, hogy néha meg is hatódtak. Szabó fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem csak a búcsúkor kellene jönniük az embereknek Csíksomlyóra, hanem évközben is látogatniuk kellene ezt a kegyhelyet. „Így a megpróbáltatások után természetesen teljesen más, mint amikor felül az ember egy buszra. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” — tette hozzá a lelkész.

Somogyi Viktor, az egyik kerékpáros állítása szerint egy családdá érett össze a társaság. „Nagyon hosszú volt, de fantasztikus élmény. Voltak nehézségek, emelkedők, esők, de mindenen átlendültünk. Mindenhol nagyon kedvesen fogadtak, a legjobb élményem is ehhez köthető, hiszen az egyik pihenőnél egy idősebb közösség várt minket, inni- és ennivalóval kínáltak. Az érkezéssel kapcsolatosan vegyes érzéseim vannak, még nem is fogtam fel igazán, hogy itt vagyunk. Nehéz lesz visszacsöppeni a mindennapokba, hiszen kiszakadtunk belőle az elmúlt időszakban” — mesélt élményeiről Somogyi.

Gazsi Szabolcs fekvőbiciklivel tette meg az utat. „Az, hogy elértük az út végét, egyrészt jó érzés, másrészt elönti az embert egy kis szomorúság amiatt, hogy vége van. Rosszulesik az elválás, hiszen nagyon jó a csapat. Ha a családi körülmények és a munka megengedné, mindannyian nekivágnánk még egyszer elölről” — tette hozzá Gazsi.