Csíki Kamarazenekar: az a plusz, hogy van benne lélek

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepli a Csíki Kamarazenekar a hagyományos városnapi hangversenyen, amelyet vasárnap este 8 órától tartanak a Szent Ágoston templomban.

Péter Beáta

2016. augusztus 05., 13:392016. augusztus 05., 13:39

2016. augusztus 06., 12:472016. augusztus 06., 12:47

A zenekar két alapító tagja, Kovács László és Adorján Csaba mesélt a kezdetekről.

A Csíki Kamarazenekar 2001-ben alakult zeneszakos egyetemi hallgatókból és lelkes, fiatal hangszertanárokból. Az első koncert még saját erőből jött létre Szőnyi Zoltán marosvásárhelyi karmester vezényletével.

„Kilencvenben indult a művészeti iskola, Kovács Laciék voltak az első generáció, mi a második, akik ott végeztünk zeneszakon. És ez a társaság, amiután elvégezte az egyetemet, visszajött Csíkba. És felvetődött egy zenekar ötlete, mert nem volt korábban ilyen fajta kezdeményezés itt. Egyszerűen akartunk valamit csinálni” – emlékezett vissza Adorján Csaba. „A rendszerváltás után ritkán volt zenekari hangverseny Csíkszeredában, megszűnt a filharmóniáknak az idelátogatása, szinte tíz évig volt egy vákuum ilyen téren” – fűzte hozzá Kovács László.

A zenekari koncertek fogadtatása már az elején jó volt, és ez azóta is így van. Szinte mindig telt házas koncerteket adnak. „Van egy bizonyos réteg Csíkszeredában, akire mindig lehet számítani. Kétszáz-kétszázötven ember rendszeresen bejön a koncertjeinkre. A Csíki Mozi ilyen szempontból is – és akusztikailag is – ideális hely koncertezni” – mutatott rá Adorján. ,

Az évek folyamán a Csíki Kamarazenekar komoly résztvevőjévé vált Székelyföld kulturális életének. A klasszikus repertoár mellett a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon a Csíki Kamarazenekar tagjai historikus barokkzenekari projektben is részt vesznek korabeli hangszertípusokkal, valamint korabeli hangolásban, de ugyanakkor más zenei stílusok fele is nyitottak.

A zenekar tagjai elmondták, már eleitől fogva segítette őket a városvezetés, év elején benyújtanak egy tervezetet – hat-hét hangversenyt tervezve – és kapnak egy bizonyos összeget, amiből egész évben gazdálkodhatnak. Ugyanakkor jó kapcsolatban vannak a megyei tanáccsal is. A zenekar alapját a vonósok teszik ki, vendégfellépőként szoktak fúvósokat is hívni.

A zenekari életről érdeklődve elmondták, a szervezés emészti fel sok energiájukat. Magához a munkafolyamathoz, ami a szakmai felét illeti, hozzá vannak szokva. Egy-egy koncert előtt három-négy napig délelőtt és délután is próbálnak. Az évadot úgy próbálják összeállítani, hogy mindenik koncert különleges legyen. Közönségbarát is legyen, és egyben stílusokban változatos.

„Sokat változott az életvitele a társaságnak, pont abból kifolyólag, hogy amikor elkezdtük, mindenki frissen végzett volt, természetes volt, hogy megváltjuk a világot. A lelkesedés, a lendület nem változott, de átrendeződött az életünk azáltal, hogy családot alapítottunk, a prioritások mások. Nem minden áron akarja az ember a művészetével megváltani a világot” – fogalmazott Adorján.

Kovács László rámutatott, úgy látják, hogy mindenféle szempontból megérett az idő arra, hogy az intézményesedés útjára lépjenek a közeljövőben, hisz így tudják megtartani a jó szakembereket. „Nagyon fontos a zenekarban, hogy egyetértés legyen. Az a különbség a Csíki Kamarazenekar és más szimfonikus zenekarok között, hogy szakmailag rendben vannak, de emberileg nem mindig van egyetértés. Ismerünk filharmóniákat, ahol elég komoly viszálykodás van. Mi arra törekszünk, hogy ha összeülünk, akkor legyen jó hangulat. Ez is szempont a szakmaiságon kívül” – magyarázta Kovács. Adorján hozzátette: „egy zenekar megszólal így is, úgy is, az a plusz, hogy van benne élet, lélek.”

Városnapi hangverseny

A Csíki Kamarazenekar műsorán ezúttal W. A.  Mozart:  Don Giovanni nyitány, P. I. Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op.35., L. van Beethoven: III. Esz-dúr, Eroica szimfónia, op.55. szerepel. Karmester Paul Mann (Anglia),  szólista Arthur Kaganowszky (USA). „Minden évben a városnapi hangverseny a legfontosabb koncertünk. Most a vonóskart bővítettük ki, mert átlagban húsz tagú szokott lenni, most harmincan lesznek, és ehhez jönnek még a fúvósok. Csajkovszkij egyik legimpozánsabb hegedűversenyét játsszuk. A mostani szólista és a karmester pedig világszínvonalú zenész. Ilyen szempontból is nagyon különleges koncert lesz” – ajánlja Kovács László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában
2025. július 04., péntek

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek

Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek
2025. július 03., csütörtök

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel

Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel
2025. július 03., csütörtök

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát

Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát
2025. július 02., szerda

Mindenki tudja már: július első szombatja, az Ezer Székely Leány Napja

Családokat, népviseletbe öltözötteket és „civileket” is várnak szombaton, az Ezer Székely Leány Napján Csíkszeredába és Csíksomlyóra. Az egész napot felölelő program alatt a néptánc, a népviselet, a népi hagyományok lesznek főszerepben.

Mindenki tudja már: július első szombatja, az Ezer Székely Leány Napja