
Fotó: Veres Nándor
Több évtizedes eredményes orvosi pályát tudhat maga mögött Csedő Csaba István, miközben tizenegy éven át, 1993 és 2004 között polgármesterként is vezette Csíkszeredát. Vidéki körorvosként, kórházigazgatóként, városvezetőként is fontosnak tartotta, hogy megismerje az emberek problémáit.
2015. november 12., 12:082015. november 12., 12:08
Régi csíkszeredai családban született 1943-ban, a „kis magyar világban”, édesapja, nagyapja is jogász volt, édesanyja testnevelő tanár. A mostani Márton Áron Főgimnáziumban végezte tanulmányait.
„Kiváló tanáraim voltak, akiktől nagyon sokan lehetett tanulni. Mindig Nagy Géza tanár urat szoktam emlegetni, aki megszerettette velünk a földrajzot, és volt egy kis meteorológiai állomás a gimnázium város felőli részén, azt rám bízta, én pedig éveken át rendeztem azt nagy szeretettel és élvezettel. Pethő tanárnő magyar irodalmat, irodalomtörténetet tanított, de úgy tanította, hogy a magyar történelem is benne volt” – mesélte.
Édesapját, aki a magyar közigazgatás idején törvényszéki ügyész volt, a negyvenes évek végén meghurcolták, kényszermunkára küldték, mert úgy ítélték meg, hogy ellenséges magatartást tanúsított a népi demokrácia iránt. „Visszaemlékszem 1956-ra, hallgattuk a híreket, nagy feszültség, majd szomorúság volt, aztán novemberben, mondta az apám, hogy ha azt akarjátok hogy megint ne vigyenek el, egy szót se sehol” – elevenítette fel. Diákkorában versenyszerűen sportolt, jégkorongozni is kezdett, majd átállt gyorskorcsolyára, ahol bátyja országos bajnok volt, ő pedig tartományi bajnokságot nyert. Tagja volt a vívócsapatnak, de sízett is. Emellett úszott, kézilabdázott, teniszezett, még az egyetem vízilabda-csapatában is szerepelt.
Bár a családban nem volt orvos, ő mégis erre készült, és érettségi után a marosvásárhelyi orvostudományi egyetemre felvételizett, ahová a két éves katonai szolgálat után sikerült bejutnia. „Európai hírű tanáraim voltak az egyetemen. Mi még magyar tagozaton végeztünk, a szomorú az, hogy a csoporttársaim közül öten maradtunk magyarok, a többiek átmentek az időközben beindult román tagozatra – s akkor most harcolunk a magyar tagozatért. Vajon, nem vagyunk hibásak valahol ezért? Az egyetemen volt életem egyik legszebb időszaka, a feleségemet is ott ismertem meg, ő a gyermekgyógyászaton volt” – emlékezett. Az egyetem elvégzése után a moldvai csángók között, Külsőrekecsinben kezdtek el mindketten dolgozni.
Moldva után Tusnádon töltött el körorvosként 18 esztendőt. Csedő Csaba Istvánt nem sokkal utána megválasztottak a csíkszeredai megyei kórház igazgató főorvosának. „A kórházat is nagyon szerettem, és szerencsés időszakban is voltam ott, mert sok adományt hoztunk. Többször mentem Svájcba, ahol egy egész kórházat leszereltünk, amit lehetett, hoztunk, tizenegy kamionba csomagoltak. Sok magyar barátunk segített, akik részben \'56-os menekültek voltak. A műtős lámpák, ágyak még ma is megvannak” – mondta.
1993-ban, amikor lemondott az akkori polgármester, felkérték a város vezetésére. „Már önkormányzati képviselő voltam. Gondolkoztam sokat, édesanyám azt mondta, amikor szóba került: Fiam, neked van tisztességes szakmád, az neked fog hiányozni. Tényleg hiányzott. Majdnem három évig bejártam a sürgősségre, és az ügyeleteimet megcsináltam.”
Mint elmondta, abban az időszakban a városnak és intézményeinek működtetése volt az elsődleges feladat. „Az első pályázat, amit nyertünk, az éjszakai menedékhely kialakítására vonatkozott, ez meg is történt a Gyermek sétányon. A 2000-es évekre elkészült a város tízéves fejlesztési terve, az Agenda 21, ez ma is megvan, sok fejlesztési elképzelés megvalósult belőle” – ismertette.
Bővítették a földgáz-hálózatot, ebben az időszakban alakult át sétálóutcává a Petőfi Sándor utca alsó része, létrejött a Csíki Játékszín, és elkezdték építeni a sportcsarnokot is. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemnek köszönhetően elkezdődött a távoktatás, ezt követte a Babeş-Bolyai Tudományegyetem informatika karának létrehozása. „A Sapientia egyetem gondolata ezek után jelent meg, és vált valósággá, köszönhetően Orbán Viktornak, és az első Orbán-kormánynak. Sok munka volt ebben is, az épület megvásárlása, előkészítése. Egy dolog, amit nem tudtam megcsinálni, és nagy lelki fájdalmam, az öregek otthona. Letettük az alapkövet, és a hely jó lett volna, de nem volt támogatás. Templomok épültek, nem is egy, egyik helyett legalább lehetett volna egy idős otthont építeni” – vélekedett.
Csedő Csaba István arról is ismert, hogy első megválasztása után még kétszer nagy fölénnyel függetlenként nyert polgármesteri mandátumot. „Orvosként soha nem tudtam, mi az emberi gonoszság, aztán városvezetőként megtanultam. Ezért is mondtam mindig a választásokkor: Álljatok mellém, ne mögém. Egy óriási élmény volt ez, nagy felelősség, mert a lakosság 80 százaléka támogatott. Ha jött valaki hozzám, nem küldtem el. Mikor eljöttem, átadtam a kulcsot, és azt mondtam, vigyázzatok, innen egyszer úgy is el kell menni, de úgy menjetek el, hogy szembe tudjatok nézni magatokkal, s az emberekkel” – fejtette ki.
A teljes riport a Csíki Hírlap november 12-én, csütörtökön megjelent lapszámában olvasható.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!