
Fotó: Iochom Zsolt
A tizenhármas szám nem hozott szerencsét az idei Sapientiás Egyetemi Diáknapok szervezőinek, mivel az idei csapatportyára mindössze három csapat nevezett be.
2014. május 22., 11:372014. május 22., 11:37
2014. május 22., 11:412014. május 22., 11:41
A tervezett program szerint kedden délután nyitották volna meg hivatalosan az idei diáknapokat Csíkszeredában, ekkor került volna sor a csapatportyázók bemutatkozására is. A megadott határidőig csak két csapat nevezett be, ezért a szervezők meghosszabbították a jelentkezési határidőt és csütörtök reggel tartották a megnyitót az egyetem előterében, három csapat részvételével. A megnyitót megelőzően reggeli tornával melegítettek be a Szabadság téren.
„Úgy néz ki, az idei évben kis családias rendezvény lesz a csapatportya, szervezők is, résztvevők is mintegy harmincan vannak” – mondta el köszöntőjében András Előd, a Hallgatói Önkormányzat elnöke. A HÖK-elnök reményét fejezte ki, hogy a megcsappant érdeklődés ellenére a csapatok jól fogják érezni magukat, és jövőre többen kapnak kedvet, hogy benevezzenek. „Mutassuk meg, hogy ilyen kevesen is lehet egy bazi nagy partit csinálni!” – biztatta a fiatalokat András Előd.
A hivatalos megnyitót követően a csapatok bemutatkoztak, előadva himnuszukat, meglobogtatva zászlajukat, majd útra keltek, hogy beszerezzék azokat a tárgyakat, amiket a szervezők összeírtak.
Csütörtök délután 18 órától egyetemistáktól lesz hangos Csíkszereda, amikor hódító útjára indul az idei SapParádé felvonulás.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!