Első alkalommal szervez Családi Napot a Gyulafehérvári Caritas csíkszeredai Családsegítő Szolgálata a városban. A színes programokban gazdag rendezvényt a szociális intézmény Petőfi utcai új székhelyén tartják szombaton.
2013. szeptember 24., 18:282013. szeptember 24., 18:28
2013. szeptember 25., 08:492013. szeptember 25., 08:49
„Ide költöztünk a városközpontba, így fontos, hogy nyissunk a csíkszeredai családok felé. Ezúttal egész napos rendezvénnyel készültünk, reggel 10-től kezdődik és 18 óráig fog tartani” – mondta Péter Szabolcs, a Családsegítő Szolgálat munkatársa. Arra számítanak, hogy több mint százan vesznek részt a Családi Napon. „Szénégető István atya tart egy tematikus előadást Családok ma és holnap címmel, tulajdonképpen ez lesz a témája ennek a napnak. Emellett lesz foglalkozás kicsiknek és nagyoknak, szülőknek, óvodásoknak, várunk szeretettel minden családot” – fogalmazott Péter.
A nap folyamán fejlesztő foglalkozásokat, családi összhangot növelő játékokat, vetélkedőket, ügyességi feladatokat szerveznek, és érdekesnek ígérkezik a Tojásbomba csapatjáték is. A szervezők ugyanakkor családi ebédre is meghívják a résztvevőket, bográcsgulyás készül az udvaron. A rendezvény szentmisével zárul.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!