
Fotó: Pinti Attila
A területek kisajátításának előkészületeinél tartanak Csíkszeredában a vasúti felüljáró hídtól a Rét utcáig tervezett új útszakasz esetében. Nem túl hosszú útról van szó, de több év után sem lehet tudni, mikor készülhet el.
2017. január 10., 11:242017. január 10., 11:24
Három évvel ezelőtt számoltunk be először arról, hogy a csíkszeredai vasúti felüljárótól induló, a Brassói utat a Rét utcával, ezáltal a taplocai elkerülő úttal is összekötő útszakasz megépítését szükségesnek tartja a város vezetősége. Ez biztosítaná azt is, hogy a Székelyudvarhely irányából Brassó felé, illetve ellenkező irányba tartó teherforgalom a vasúti felüljárót elkerülve haladjon át a városon. A szükségesség továbbra is fennáll, de egyelőre az előkészületeknél tartanak az út nyomvonalán levő magánterületek kisajátításának folyamatában.
Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester szerint folyamatban van a területek felértékelése, és a tulajdonosok beazonosítása. A kisajátítást követően a területet a város nevére kell telekkönyveztetni és tagosítani. Az alpolgármester megjegyezte, az út nyomvonala egy olyan területen megy át, amelynek jó része mocsaras, ugyanakkor közvetlenül a vasútvonal szomszédságában halad, ami azt jelenti, hogy a vasútvonal védőövezetéhez tartozik, így építkezni ott nem lehet. Az alpolgármester úgy értékelte, a szükséges területek kisajátítása ebben az esetben nem jár majd annyi problémával, mint a taplocai elkerülő út esetében történt. „Remélhetőleg minél hamarabb sikerül ezen túllépni” – tette hozzá.
Speciális alapozás
Korábbi információk szerint az út nyomvonalán, 1,2 kilométeren 16 méteres szélességben kell kisajátítani a területeket, amelyeknek összesen 23 tulajdonosuk van. Az is elhangzott, hogy a város itt is négyzetméterenként 0,5 eurós összeget fizet majd a tulajdonosoknak a kisajátításra váró területekért, akárcsak a taplocai elkerülő út esetében. A tőzeges, lápos terület miatt 600 méteres szakaszon speciális alapozás elkészítését tartották szükségesnek a tervezők, geotextília, georácsnak nevezett műanyag háló és törtkő alkalmazásával. A korábbi tervek szerint a nyolc méter szélességű úttestnek alapozás, kövezés után makadámútként egy évig kellene viselnie a forgalom okozta terhelést, ezt követően lehetne a hibákat javítani és aszfaltozni.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!