Büntetnék a tusnádfürdői tanácsost

Megvonni készül a politikai bizalmat az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei szervezete tusnádfürdői tanácsosától amiatt, hogy az MPP állítása szerint nem szavazta meg az önkormányzat autonómiával kapcsolatos határozattervezetét.

Rostás Szabolcs

2014. július 31., 16:172014. július 31., 16:17

2014. július 31., 20:072014. július 31., 20:07

Ennek következtében a hatályos törvények szerint Nemes Mária elveszítheti mandátumát. Az üdülőváros képviselő-testülete szerdai ülésén tűzte napirendjére a statútumot, amely azt tartalmazza, hogy a település egy egységes, Székelyföld nevet viselő régióhoz kíván tartozni. A 11 fős testület jelen lévő MPP-s és RMDSZ-es tagjai támogatták a határozatot, az EMNP egyetlen tanácsosa azonban tartózkodott, és mivel a román képviselők nemmel szavaztak, a tervezetet nem sikerült elfogadni. Albert Tibor, Tusnádfürdő MPP-s polgármestere a következő havi tanácsülésen készül ismét napirendre tűzni az autonómiapárti határozatot, áll a Magyar Polgári Párt (MPP) marosvásárhelyi sajtóirodájának szerdai közleményében.

A történtek miatt az MPP azzal vádolta a Néppártot, hogy a magyar érdek ellen fordult, így „végérvényesen kiírta magát” az autonomista táborból. Az EMNP megyei szervezete utólag hibás, nem az alakulat céljait és értékeit képviselő döntésként értékeli tanácsosa tartózkodását. Sorbán Attila, a szervezet megyei elnöke közölte, a tanácsülés összehívásáról telefonon értesítették Nemes Máriát, aki csak az ülés kezdetekor kapta kézhez a határozattervezetet. Sorbán szerint az ülés összehívása nem felelt meg az előírt szabályoknak, a szavazásra beterjesztett dokumentum tartalmát pedig – időhiány miatt – tanácsosuk nem ismerhette meg, ezért tartózkodott.

„Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége mindezeket figyelembe véve is úgy ítéli meg, Nemes Mária hibázott, amikor szavazatával nem támogatta az autonómia-határozatot, ezért a párt megyei elnökeként hétfőn kezdeményezem a néppárt megyei elnökségének összehívását, ahol javaslatot teszek a Nemes Mária iránti politikai bizalom megvonására” – közölte szerda este Sorbán Attila. A megyei elnök leszögezte, az EMNP megalakulásától fogva az autonómia elkötelezett híve, így továbbra is szorgalmazza, hogy a székelyföldi önkormányzatok szavazzák meg a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett határozattervezeteket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés