
Fotó: Veres Nándor
Idén június harmadikán ünnepli a katolikus egyház Jézus Szíve ünnepét. Ezen alkalomból a madéfalvi templom búcsúját pénteken 11 órától tartják.
2016. június 02., 20:112016. június 02., 20:11
2016. június 02., 20:112016. június 02., 20:11
Jézus Szentséges Szíve ünnepe mozgó ünnep, ez a római katolikus egyházi év utolsó változó ünnepe: mindig az Úrnap nyolcadát (pünkösd utáni 2. vasárnapot) követő péntekre esik.
A madéfalvi neogót vegyes stílusú templom alapkövét 1913. július 27-én tették le Bálint Lajos főesperes-plébános jelenlétében. Az építkezés Bíró Ferenc plébános szolgálata alatt történt, a templomot 1923-ban szentelte fel gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök Jézus Szíve tiszteletére – olvasható a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapján. Mint Bartalus Zoltán madéfalvi plébánostól megtudtuk, a búcsús szentmisét pénteken 11 órától tartják, melynek ünnepi szónoka Bátor Botond pálos szerzetes, hargitafürdői plébános lesz.
Két közlekedési kihágás ügyében indított büntetőeljárást a rendőrség pénteken Hargita megyében.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
szóljon hozzá!