
Hozzáfogtak hétfőn a Kászonokban található fehérkői Szent István borvízforrás felújításához a kászoni kalákázók. Az egy hetesre tervezett munkát követően Szent István napján tartják majd a megújult forrás avató ünnepségét.
2014. augusztus 11., 19:022014. augusztus 11., 19:02
2014. augusztus 11., 19:052014. augusztus 11., 19:05
Tavaly ősszel kezdett közös tervezésbe a kászoni közösség és a segesvári Mihai Eminescu Trust Alapítvány (MET) a helyi turisztikai fejlesztési lehetőségek felderítése és megvalósítása érdekében. Az együttgondolkodás eredményeképpen hétfőn hozzáfogtak a fehérkői Szent István borzvízforrás felújításához. Emellett felmérték a térség ismert és kevésbé ismert turisztikai látványosságait, amelyekről két információs panelen (a település központjában, illetve a Szent István forrás mellett) és Kászonaltíz honlapján olvashatnak majd az érdekeltek. A forrás felújításával párhuzamosan kijelölik az úgynevezett Tömlőhozó turistaösvényt, amely Kászonaltíz központjából az erdőn keresztül a borzívforrásig vezet majd – részletezte Máthé Zsolt, a MET restaurátora.
Turizmusfejlesztés a cél
„Az említett forrás a község egyik legfontosabb ivóvízlelő helye, viszont a valamikori gyönyörűen kiépített, fürdőkkel ellátott pihenőhelyből mostanra egy elhanyagolt kőépítmény maradt” – tudtuk meg Máthétól. Hozzátette, céljuk, hogy a forrás – kalákában való – felújítása révén fellendítsék annak turisztikai forgalmát, s ezzel mintegy pozitív példaként járjanak elöl a további források rendbehozatala érdekében.
Egy hétig dolgoznak
Első nap tizenöt vállalkozó kedvű helyi fogott hozzá a munkához, és a tervek szerint jövő keddig befejezik a munkálatokat, így Szent István napján megtarthatják a borvízforrás hivatalos avatását – számolt be a restaurátor. Megjegyezte, a helyi közbirtokosság már korábban kialakított a forrás mellett egy kempingező helyet, ahol baráti társaságok, nagyobb csoportok is kikapcsolódhatnak. „A kalákázók pedig többek között kialakítanak egy parkolórészt, egy színpadot, a kőépítmény fölé egy filagóriát, levakolják a kőépítmény külső és belső oldalait, és kitisztítják a forrást is” – foglalta össze.
Angliai és helyi támogatók
A 15 ezer euró értékű beruházás elsősorban az angliai Horizon Alapítvány segítségével, illetve a kászonaltízi közbirtokosság és polgármesteri hivatal közbenjárásával valósulhat meg. Emellett Tóth Kovács Áron terveinek kivitelezéséhez nagyban hozzájárult Csűrös András közbirtokossági elnök és Nagy Imre Zsolt helyi tanító tevékenysége – emelte ki a segesvári alapítvány munkatársa.
Az ünnepi programról
A Szent István-napi avatóünnepség jövő szerdán egy órakor gyalogtúrával kezdődik. Három órakor a borvízforrásnál köszöntik az összegyűlteket, majd Máthé Zsolt számol be a felújításról. Megkóstolhatják a jelenlevők a környék különböző forrásainak vizeit, majd megnézhetik a helyi Eszterlánc néptánccsoport előadását. Négy órától a nagyobbak ügyességi versenyeken bizonyíthatnak, a kisebbek játszóházban szórakozhatnak. Öt órától közös bográcsozással zárul a program.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!