Az előjelentkezés keretében hétfőn és kedden adták le a szakiskolai osztályt is indító szakközépiskolákba beiratkozási lapjaikat a nyolcadikos diákok. Bár a számokat még nem összesítették, azt már tudni lehet, hogy több iskolában felvételi próbát kell szervezzenek túljelentkezés miatt.
2014. május 28., 18:032014. május 28., 18:03
2014. május 28., 18:552014. május 28., 18:55
A következő tanévtől kilencedik osztálytól újrainduló, hároméves szakoktatásba való előjelentkezésről Görbe Péter, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szakoktatásért felelős tanfelügyelője elmondta, több iskolából jelezték, hogy a helyek számánál több jelentkező van, tehát felvételi próbára lesz szükség. Túljelentkezés van például a csíkszeredai Venczel János Szakközépiskolában a pékipari osztályba, illetve a csíkszentmártoni szakközépiskola által indított agroturisztikai képzésre is – említett két olyan iskolát, amelynek helyzetéről szerdán már tudomása volt.
A szaktanfelügyelő közölte, az általános iskolai igazgatók is azt mondták, hogy elég sok gyermek kérte a szakiskolai beiratkozási lapot. „Biztató ez az érdeklődés, lássuk, mi lesz a gyümölcse. Ez az előjelentkezés volt, hátravan még a felvételi próba, lezárás, kisérettségi, így még sok van addig, amíg végső lista lesz belőle, de az, hogy érdeklődnek, jelentkeznek, már kedvező jel” – értékelte Görbe Péter.
Ott, ahol a túljelentkezés miatt felvételi próbát kell tartani a szakiskolai osztályokba, az iskola választása szerint valamelyik nyolcadik osztályos tantárgyból mérik fel a gyermekek tudását. A szakoktatásba a következő hónapokban két további körben lehet majd még jelentkezni.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!