
Fotó: Thomas Campean
Várakozással kezdődött és halasztással végződött kedden a Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen indult büntetőper újabb tárgyalása. Több vádlott ügyvédje is bizonyítékok kizárását kérte a tárgyalást vezető bírótól.
2016. április 19., 16:192016. április 19., 16:19
Több mint húsz perccel a kitűzött időpont után érkezett kedden a Hargita Megyei Törvényszék tárgyalótermébe a tárgyalást vezető bíró, aki rögtön ezután halasztási kéréssel szembesült. A per egyik vádlottja kiküldetése miatt hiányzott, ugyanakkor korábbi ügyvédje helyett most egy hivatalból kinevezett ügyvéd képviseli. Utóbbi jelezte, egy nappal korábban kapta a megbízást, és még nem volt ideje a dosszié tanulmányozására, ezért kérte a tárgyalás elnapolását.
Borboly Csaba ügyvédje egy kérést adott át a tárgyalást vezető bírónak, amelyben lehallgatási jegyzőkönyveken alapuló bizonyítékok kizárását kérik az eljárásból. Hasonló kérést nyújtott be négy másik vádlottat képviselő ügyvéd is. A bíró ezt követően a Hargita megyei önkormányzat jogtanácsosát és a csíkszentmihályi polgármesteri hivatal jegyzőjét szólította, akik a kárigényt érvényesítő magánfélként perbe vont két intézményt képviselik. Miután a bíró közölte, hogy a kártérítési igény fenntartása és érvényesítése nem az ügyész, hanem az ő feladatuk, a jegyző javaslatára elfogadta, hogy hivatalból kinevezett ügyvéd képviselje a két intézményt.
Vlad Neagoe bíró végül, helyt adva a halasztási kérésnek, május 31-re tűzött ki új tárgyalási időpontot, ezután, a nyári törvénykezési szünet kezdete előtt várhatóan még egy tárgyalás megtartására lesz lehetőség. Sergiu Bogdan, Borboly Csaba ügyvédje a tárgyalás után kérdésünkre azt mondta, a bizonyítékok kizárásával kapcsolatos kérésük a következő tárgyaláson kerül napirendre, így arról sem beszélt, hogy a kérés az összes, lehallgatási jegyzőkönyvekre alapozott bizonyítékra vonatkozik vagy csak ezek egy részére. Az ügyvéd korábban úgy nyilatkozott, hogy az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően, amennyiben a lehallgatásokat a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) végezte, kérni fogják a lehallgatási jegyzőkönyvek kizárását a bizonyítékok közül.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!