
Fotó: Veres Nándor
A melegvíz-szolgáltatás minőségével és a magas vízveszteséggel elégedetlenek a csíkszeredai Márton Áron utca egyik tömbházának lakói. Most már mindannyian leváltak a Goscom Rt. rendszeréről, de ki kell fizetniük a vízveszteséget, annak ellenére, hogy a vizet nem fogyasztották el.
2016. szeptember 06., 10:122016. szeptember 06., 10:12
2016. szeptember 06., 10:152016. szeptember 06., 10:15
„Három hónapon át többször is rozsdás víz folyt meleg víz helyett, ráadásul nem volt meleg a víz, csak langyos. Most, hogy leváltunk, még plusz nyolc köbméter meleg vizet terheltek ránk, amit nem fogyasztottunk el, rajtunk kívül még ugyanebben a helyzetben van három szomszédunk. Ez nekünk plusz 50 lej költséget jelent” – panaszolta a Márton Áron utca 1-es tömbházának egyik lakója. Ezeket a problémákat jelezték is a lakószövetségnek.
„Vannak ilyen gondok sajnos” – erősítette meg Serar Jolán is, a Femina lakószövetség ügyintézője. Mint mondta, idén tavasszal küldtek átiratot a távhő- és melegvíz-szolgáltató Goscom Rt.-nek, azzal a panasszal, hogy nem megfelelő a meleg víz minősége. „Hideg és rozsdás vízben kellett volna fürödnünk” – magyarázta. A vállalat válaszában az állt, hogy azért hűl le a víz hőmérséklete, mert egyre kevesebb a fogyasztó, nem használják, és emiatt sokat áll a víz a vezetékekben. A helyzet javítására javasolták, hogy a meleg vizet időszakosan, reggel 6–9 illetve délután 5–9 óra között szolgáltatják, mert az a tapasztalat, hogy ekkor használják a leggyakrabban a fogyasztók. Mint az ügyintéző mesélte, ezt a választ mutatta meg a gyűlésen, amelyre a lakók nagyon felháborodtak. Akkor a két lépcsőházban nyolc lakrész volt még a távhőrendszeren. „Ezek után döntöttünk úgy, hogy mind leválunk” – mondta az ügyintéző. Az egyik lépcsőházban emiatt egy idős nyugdíjas került nehéz helyzetbe, mert nem engedhette meg magának, hogy gázkazánt szereltessen, de végül villanyrezsóval megoldotta a fűtését.
A víz minősége mellett arra is panasz volt, hogy azoknak a lakóknak, akik nemrég véglegesítették a rendszerről való leválásukat, a vízórájuk szerinti fogyasztás mellett többletköltséget kell fizetniük melegvíz-fogyasztásért, amit mind rájuk terheltek a közös költségben, anélkül, hogy elfogyasztották volna azt. „19 köbméter vízveszteség jött ki, ezért elsején felhívtam a szolgáltatót, kijött valaki, aki leolvasta a földszinten található nagy órát. Az óra ennyi fogyasztást mutatott, ennyit számláztak ki. Ezért kértem írásban is pénteken, hogy az órát, és az egész rendszert zárják le, de még nem jöttek ki. A Goscom melegvíz- és fűtésszolgáltatására nincs szükség ebben a tömbházban, így remélem, többé nem lesz gondom vele” – fogalmazott Serar Jolán. Hozzátette, hogy így is ebben a számlázási hónapban még újabb 11 köbméter fogyasztást mért az óra, és nem érti, hogy az a pár rendszeren maradt család, hogyan használhatta volna azt el. „Hová megy el a sok meleg víz? Azt mondják, meglehet, hogy azok lopják, akik már leváltak. Most kell menjek és házaljak, hogy megnézzem, ki van még rajta a Goscom rendszerén, bár szerintem mindenkinél le van zárva a vezeték” – elégedetlenkedett. Hozzátette, régen is előfordult a vízveszteség, de akkor többen voltak a rendszeren, többfelé oszlott az összeg, és nem volt megterhelő annyira, mint most.
Biró Hajnalka, a Goscom Rt. sajtófelelőse elmondta, az érintett tömbházban a vízórájuk jól mér. „Július elején új órát szereltünk fel, miután korábban többször voltak ott problémák, többször ellenőriztük, javítottuk a régit. Mi annyi fogyasztást számlázunk le a lakószövetségnek, amennyit az óra mutat. A költséget a lakószövetség osztja el, az már nem a mi hatáskörünk” – mondta.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!