
Fotó: Iochom Zsolt
Az OTP Fáy András Alapítvány trénere csütörtök délelőtt a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium tizedik osztályos diákjainak tartott előadást a Sapientia egyetemen, ismertetve a központ módszertanát, célkitűzéseit, és egy kis ízelítőt nyújtott az egyedi kidolgozású programjaikból is.
2013. november 07., 11:442013. november 07., 11:44
2013. november 07., 12:112013. november 07., 12:11
Egy kedvező kormányzati döntésnek köszönhetően az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében európai uniós forrás felhasználásával 1,1 milliárd forint támogatással jött létre a Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja (O.K. Központ) Budapesten.
Tomcsányi László, az alapítvány trénere ezúttal speciális tananyaggal készült, hogy a diákok átérezzék az „inspiratív pedagógia lényegét” a kétórás kurzus során. Elmondása szerint nem egy előadást tartott a gazdasági összefüggésekről és arról, hogy miként kell sikeresen gazdálkodni, hanem inkább gyakorlatokon keresztül tapasztalhatták meg a diákok, hogy egy-egy döntésük milyen pénzügyi eredményre vezetne.
E mellett kiemelten foglalkoztak a befektetési kockázatokkal, gyakorlatban volt lehetőségük eldönteni milyen mértékben kívánnak kockáztatni a siker érdekében. Valamennyien megtapasztalták, hogy sok tényezőtől függ, sikerre vagy sikertelenségre vezet egy befektetés. „Nem szabad soha az összes pénzünket kockáztatni, mindig úgy kell gondolkozni, hogy kis részét biztonságba helyezzük” – hívta fel a diákok figyelmét Tomcsányi László.
A nagy érdeklődésre való tekintettel 13 órától újabb kurzust tartanak a Sapientia egyetemen.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!