
Fotó: Barabás Hajnal
Bemutatta hat önkormányzati képviselőjelöltjét az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai városi szervezete csütörtökön.
2016. április 21., 13:222016. április 21., 13:22
A párt csíkszeredai székházában tartott sajtótájékoztatón Tőke Ervin, az EMNP csíkszéki elnöke elmondta, egyelőre a listájuk első hat helyezettje ismert, de igyekeznek teljes listát állítani, amelyet április 26-áig bemutatnak.
A néppárt tagsága szavazással döntött a csíkszeredai jelöltek sorrendjéről, amelynek alapján a lista első helyezettje Soós Szabó Klára háziorvos lett, második Tőke Ervin – mindketten jelenleg is a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület tagjai.
Harmadik helyen áll Márk Dezső vállalkozó, negyedik ifj. György László, a szervezet korábbi megyei elnöke, őt követi Gyurka Csaba kereskedelmi ügynök, valamint Miklós Zsolt, a Minta ifjúsági szervezet tagja. A jelöltek röviden ismertették elképzeléseiket. Az elmondottak alapján többek között egy vállalkozóbarát, átlátható önkormányzatot szeretnének.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
szóljon hozzá!