Befejeződhet az utcafelújítás Szépvízen

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Utolsó részénél tart a szépvízi Templom utca felújítása: ezúttal mintegy 1200 méternyi útszakaszt hoznak rendbe. A munkások jelenleg a csengettyűtől az országútig tartó szakaszon dolgoznak a járda kialakításával, azt követi az aszfaltozás.

Szabó Kamilla-Mária

2015. július 07., 21:362015. július 07., 21:36

Idén befejeződhet a szépvízi Templom utca több részben megvalósuló felújítása. Ahogy Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere fogalmazott: „az utcában zajló munkálatok nagy lendületet vettek, úgy tűnik, az építő be akarja fejezni a munkálatot”. Az elkészült két szakaszt (a csengettyűtől a Templom térig, illetve onnan a faluközpontig) követően a múlt héten befejezték az aszfaltozást, a járda és útpadka kialakítását a központtól a Gál Sándor hídig – ez a falu alsó felét jelenti. Jelenleg az országúttól a csengettyűig tartó útszakaszon dolgoznak a járda lerakásával, amely után következhet az aszfaltozás előkészítése – részletezte az elöljáró.

A beruházás áfa nélküli teljes értéke mintegy 2,6 millió lej. A felújításra kerülő 2,8 kilométer hosszú (a településen végighaladó) utca utolsó munkafázisában 1200 méternyi útszakaszon dolgoznak. A polgármester a korábbi munkálatokkal kapcsolatban többször is azt nyilatkozta, hogy a szűkös anyagi források és a kivitelező lassú munkatempója miatt késtek. Most azonban arról számolt be, hogy az építő több munkással vonult ki a helyszínre, a tempójukat tapasztalva pedig még idén befejeződhet a munkálat. Az építő ennél is derűlátóbb: a polgármester úgy tudja, hogy a kivitelező már a jövő hónapban átadná a befejezett munkát.

„Szépvíz régi, történelmi főutcája a Templom utca, amely egyben a települése leghosszabb utcája, ennek mentén laknak a legtöbben, és ez a legtöbbet használt szakasz is” – avatott be a községvezető. Hozzátette, mivel fontossági sorrendben újítják fel a falu utcáit, egyértelmű volt, ez lesz az első. S habár már 2008-tól tervezték az utca felújítását, a munka elkezdésére 2013 nyarán került sor, idén pedig pontot tehetnek a végére.

2012 őszén felújították a teljes utca közvilágítását, új villanyoszlopokat állítottak, a villanyvezetékeket pedig a földbe fektették, illetve új elosztóközpontokat szereltek fel. Az utcában már be van vezetve az ivóvíz, a gáz, valamint a csatornázás is meg van oldva, ráadásul egy magasfeszültségű kábelt is elhelyeztek a föld alatt. Az említett megvalósítások révén elkerülhető, hogy a felújítás befejezését követően fel kelljen törni az aszfaltot – erről még korábban számolt be a polgármester.

Parkoló és járda is épül majd
A korábban a helyi általános iskola épületéig lefektetett járda továbbépítését a Gyimes felé vezető út mentén saját költségvetéséből finanszírozná a helyi önkormányzat. E munkálat is elkezdődhet hamarosan. A járdával egy időben egy 10 férőhelyes parkolót is kiépítenek az örmény múzeum és kultúrotthon közelében, amely mindkét intézmény vendégeit kiszolgálja majd. A munkálatra azért van szükség, mivel ott tartják a legtöbb közösségi eseményt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Közel kétszáz kamerával bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában

Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.

Közel kétszáz kamerával bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lovasszekér ütött el egy idős férfit

Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Lovasszekér ütött el egy idős férfit
Lovasszekér ütött el egy idős férfit
2026. április 27., hétfő

Lovasszekér ütött el egy idős férfit

2026. április 27., hétfő

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában

Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában
Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában
2026. április 27., hétfő

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában

2026. április 26., vasárnap

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette

Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó

Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó
2026. április 26., vasárnap

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt

Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt
2026. április 26., vasárnap

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam

Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése

Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése
2026. április 24., péntek

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson

Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson
2026. április 24., péntek

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában

Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában
Hirdetés