Balesetveszélyes gödrök keletkeztek

Jelentős méretű, balesetveszélyes gödrök keletkeztek a csíkszeredai Venczel József utcában, amelyek megnehezítik a közlekedést az amúgy is szűk útszakaszon.

Kovács Attila

2014. augusztus 13., 19:432014. augusztus 13., 19:43

2014. augusztus 13., 19:552014. augusztus 13., 19:55

Miután több évvel ezelőtt csak az úttest közepén, egy sávszélességben terítettek el új aszfaltszőnyeget, az utca két szélén tovább romlott a burkolat minősége. A rendszeresen megjelenő gödröket befoltozták ugyan, de a meredek utcán esőzéskor gyorsan lefutó csapadékvíz tovább rongálta az utat, lazította az aszfaltot. Nincs esővíz-elvezető rendszer, így akadálytalanul zúdulhat le a víz a Márton Áron utcába.

Felmérés készült

Az utca állapotáról nemrég felmérés készült, ennek eredményeit néhány napja kapta meg Szőke Domokos alpolgármester. Kérdésünkre elmondta, egyértelmű, hogy az utca felújításra szorul, és szükségesnek tűnik, hogy a jelenlegi aszfaltszőnyeget teljesen eltávolítva két rétegben újat helyezzenek el. A kérdés csak az, hogy erre a közeljövőben vagy pedig egy kátyúzást végezve későbbi időpontban, akár jövőben kerüljön sor. Hozzátette, az körvonalazódik, hogy legalább egy réteg aszfaltot kellene húzni a jelenlegi burkolat eltávolítása után. A felmérésből kiderült, hogy az úttest alatt helyenként a talaj is cserére, megerősítésre szorul. A burkolatfelújítás előtt viszont a föld alatti vezetékek állapotát meg kell vizsgálni. Az esővíz-elvezető csatorna kiépítése nagyobb beruházás lenne, ez egyelőre nem került szóba – tudtuk meg.

Vezetékcsere, mint akadály

Nemcsak a várostól függ a felújítás elkezdése a Venczel József utcában. A közeli Szabadság, Fennsík, Fecske, Zöldfa utcákban, ahol szintén aszfaltozás van előirányozva, gázvezetékcsere következik, az ehhez szükséges építkezési engedélyt a gázszolgáltató már kérte a városházától. Ezek az utcák a Venczel József utcához kapcsolódnak, és minden kereszteződésben vannak olyan átkötések a gázvezetéken, amelyek átnyúlnak ide. Ezért várhatóan a Venczel József utcában is ásni kell a vezetékcsere során, amelyről még nem lehet tudni, mikor fejeződik be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése
2025. szeptember 04., csütörtök

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök

Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

2025. szeptember 01., hétfő

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon

Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon
2025. augusztus 31., vasárnap

Elhunyt egy férfi szombat este a csíksomlyói nyeregben

Hosszú ideig próbálták megmenteni annak a férfinek az életét, aki szombat este az István, a király koncert helyszínére menet rosszul lett, és végül elhunyt.

Elhunyt egy férfi szombat este a csíksomlyói nyeregben
2025. augusztus 31., vasárnap

Ismét jelesre vizsgáztak a csíksomlyói nyeregbe látogatók

Mintha nem is lett volna több ezer ember a csíksomlyói hegynyeregben szombat este, olyan érintetlennek tűnik a terület.

Ismét jelesre vizsgáztak a csíksomlyói nyeregbe látogatók
2025. augusztus 31., vasárnap

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón

A csíksomlyói nyeregben újra megelevenedett a rockopera, amely nemzedékek óta összeköt bennünket. Tízezrek énekelték együtt a dalokat, a fények és a himnuszok pillanatai pedig örökre beégtek az emlékezetbe.

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón
2025. augusztus 30., szombat

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve

Egyre többen érkeznek a nyeregbe, családok, több generáció. Sokan vannak, akik már a korábbi István, a király rockoperán is jelen voltak.

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve