Az utolsó simítások

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Az iskolák nagy részénél már csak az utolsó simítások vannak hátra a tanévkezdést előkészítő munkálatokból, de olyan tanintézet is van, ahol még dolgoznak a körülmények javításán. Csíkcsicsóban például már csak a takarítás, teremrendezés van hátra, Csíkszentdomokoson a héten fejeződött be egy nagy beruházás keretében a tornacsarnok felújítása, Csíkszentimrén központi fűtést szerelnek az elemi iskolába, Csíkszentsimonban idén épületnél végeztek nagyobb munkálatokat.

R. Kiss Edit

2014. szeptember 03., 17:072014. szeptember 03., 17:07

2014. szeptember 03., 18:352014. szeptember 03., 18:35

Meszeltek, javítottak az iskolákban a nyáron, számos tanintézetben pedig nagyobb javítások is zajlottak a megszokott, kisebb felújítások mellett.

A csíkcsicsói Kájoni János Általános Iskolában a nyáron kisebb javításokat végeztek, ezek keretében két osztályteremben teljesen kicserélték a padlózatot. Rendben vannak az épületeik, meszeltek mindenhol, a takarítás és az osztályok berendezése van még hátra – sorolta Holló Edit igazgató. Elmondta, a téli tüzelő nagy része is be van szerezve. A három épületben óvodától nyolcadik osztályig mintegy 320 diákot fogadó tanintézetben nincs probléma a gyermeklétszámmal, az igazgató elmondása szerint bár közel van településük Csíkszeredához, kevés gyermeket visznek be a városi iskolákba a szülők. Idén például minden gyermek helyben maradt azok közül, akik óvodából előkészítőbe vagy negyedik osztályból ötödikbe lépnek át – mutatott rá. Még elmondta, egy kivétellel a pedagógusaik helyzete is végleges már és mindenki szakképzett.

Felújították a tornacsarnokot

Augusztusban kezdték és a héten befejeződött a tornacsarnok felújítása, az iskolai testnevelési óráknak helyt adó létesítmény teljes javításon esett át, a padlózat, az öltözők, mosdók, falak, folyosó, minden megújult – adta hírül a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola igazgatója, Veress Anna Aranka. Az igazgató közölte, a helyi önkormányzattól megkapták a finanszírozást az iskolaépületek javítására, meszelésére, ezek a munkálatok is lezajlottak. Az iskola nyolc épületénél a meszelések mellett részleges javítások történtek, így tetőcsere, kerítés-állítás, az osztálytermek javítása, csempézés. Évente két-három osztálytermet teljesen felújítanak, ez idén is így történt. Az óvodától nyolcadik osztályig 745 diákot fogadó tanintézet mindenik épülete rendelkezik egészségügyi működési engedéllyel és amint az igazgató elmondta, a pedagógusaik is megvannak és nincs szakképzetlen tanerő közöttük. „Még órarendet készítünk és szeptember 15-én kezdődhet a tanév\" - összegzett Veress Anna Aranka.

Központi fűtés az elemi iskolában

A csíkszentimrei Arany János Általános Iskolában is túl vannak az előkészületek nagy részén, már augusztus közepére végeztek a javításokkal, meszelésekkel – mondta Ferencz Károly igazgató. Közölte, idén nagyobb beruházás az elemi iskolánál zajlik, ahol központi fűtést készítenek az eddigi, kályhákkal megoldott melegítés helyett. A helyi önkormányzaton keresztül a megyei önkormányzat által finanszírozott beruházás benti része meglesz iskolakezdésre, addigra felszerelik a fűtőtesteket – közölte az igazgató. A három épületben 270 diákot fogadó tanintézetben megvannak a pedagógusok, náluk sem fog szakképzetlen tanerő dolgozni és amint az igazgató összegzett, adottak lesznek a körülmények tanévkezdésre a gyermekek fogadására.

Tetőt javítottak két épületen is

Csíkszentsimonban az Endes József Általános Iskolában Lőrincz Zoltán igazgató úgy látja, készen állnak már a tanévkezdésre. Felsorolta, a megyei önkormányzat Kaláka-programja révén idén teljes tetőcsere zajlott a központi iskolaépületnél és javították a tetőt a napközinél is, ahol három teremnek a padlózatát is kicserélték. Ezek a munkálatok véget értek, helyi erőből pedig a meszelés és a kisebb javítások zajlottak le – sorolta fel. A községben hat épülettel működő iskolának mindenik épületre van egészségügyi működési engedélye, a pedagógusaik is szakképzett, nagyrészt katedrára való kinevezéssel rendelkező pedagógusok. A gyermeklétszámmal sincsenek gondok, többnyire nagy létszámú csoportok, osztályaik vannak – ismertette Lőrincz Zoltán. Még elmondta, a központi, három szintes iskola nyílászáróinak cseréje lenne még fontos, ezt a nagy beruházást tekintik prioritásnak a következő időszakra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején

Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején
2025. szeptember 10., szerda

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park

Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park
2025. szeptember 10., szerda

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében

Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében
2025. szeptember 10., szerda

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában

Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése
2025. szeptember 04., csütörtök

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök

Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

2025. szeptember 01., hétfő

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon

Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon