
Fotó: Iochom Zsolt
Advent harmadik vasárnapján is szép számban gyűltek össze a csíkszeredaiak, hogy közös ünnepség keretében gyújtsák meg a város adventi koszorúján a harmadik gyertyát szimbolizáló fényt.
2014. december 14., 18:162014. december 14., 18:16
2014. december 14., 20:472014. december 14., 20:47
Az öröm vasárnapján Tóth Károly csíkszeredai evangélikus-lutheránus lelkész és Sebestyén Ottó zsögödi római katolikus plébános elmélkedett. Az ünnepi gondolatok között a Psallite együttes énekelt.
Tóth Károly a második advent és a várakozás fontosságáról beszélt: a második adventben vagyunk, a feltámadott és mennybe ment Urunk eljövetelére várakozunk, aki megígérte, hogy visszajön ítélni élőket és holtakat. „Szükségünk van arra, hogy Isten Igéje útmutatást adjon nekünk a megfelelő adventi várakozáshoz. Fontos, hogy ne csak a rosszat lássuk meg, hanem lássuk meg a jót is” – kérte a hallgatóságot. „Ha meglátjuk életünk mindennapjaiban Krisztus értünk fáradozó szeretetét, megértjük azt, hogy ő az eljövendő. Nyíljon meg a mi szívünk, hogy befogadjuk szeretetét és jóságát, hogy ezáltal megerősödjünk hitben és másoknak is tovább adhassunk belőle” – zárta elmélkedését az evangélikus-lutheránus lelkész.
Sebestyén Ottó arra kérte a jelenlévőket, hogy imádkozzanak azért, hogy a jó Isten segítsen bennünket megkeresni azokat a forrásokat az életünkben, amelyek az örömnek az érzését erősítik meg. „Fedezzük fel azokat az örömöket, amelyeket Isten nekünk ajándékba adott, lássuk meg és szívünkbe-lelkünkbe fogadjuk be, hogy a ránk eső szenvedés terhét is könnyebben tudjuk vállalni. Ezáltal az öröm embereivé válhatunk” – hangsúlyozta a zsögödi plébános.
A jelenlévők elimádkozták a legszentebb imádságot, a Miatyánkot, miközben lángra lobbant a harmadik szimbolikus gyertya fénye is. Az ünnepség végén a Psallite együttes alkalomhoz illő dalokat énekelt.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!