
Fotó: Iochom Zsolt
Nyolcadik alkalommal tartottak Élő Rózsafüzér-zarándoklatot szombaton Csíkszeredában az Erdélyi Mária-út Egyesület, a csíkszeredai plébániák és az Erdélyi Cursillo mozgalom közös szervezésében.
2016. június 19., 12:242016. június 19., 12:24
2016. június 19., 19:002016. június 19., 19:00
Az öt stációból álló zarándoklat, melyet az irgalmasság jegyében szerveztek meg, a csíkzsögödi Szentháromság-templomtól indult. Innen a Kalász-negyedi Szent Ágoston-templomhoz vonult a mintegy félszáz zarándok, ahol Pénzes József esperes-plébános és Bálint István segédlelkész vezetésével elvégezték az irgalmasság keresztútját.
„Abban a hitben és reményben gyűltünk össze, hogy lélekben Krisztus után induljunk azon a keresztúton, amely nem a vesztőhelyen és nem a sötét sírban, hanem a föltámadás hajnalában ér véget és teljesedik be. Fedezzük fel Isten irgalmasságának mélységét, aki mindenkit elfogad. Krisztust követve, az irgalmasság útját járva találjunk haza” – fogalmazott köszöntőjében Pénzes József.
A templom hűvösében megpihenve a csíksomlyói kegytemplomhoz zarándokoltak, útközben az egyik szervező, Ferencz Attila kérésére a betegekért imádkoztak. A csíksomlyói kegytemplomban Péterfi Attila Csongor, a zarándoklat egyik kezdeményezője elmélkedésében azért imádkozott, hogy napjainkban is minél többen vállalják a szerzetesi hivatást.
A csíksomlyói Szent Péter és Pál templom érintésével a negyedik stáció a csíktaplocai Mindenszentek-templom volt. A csíkszeredai Millenniumi templomnál Tamás József püspök is csatlakozott a zarándokokhoz. A Makovecz Imre által tervezett templomban litániát végeztek a Szűzanya tiszteletére, majd Tamás József püspök áldásával indultak tovább, hogy a csíkzsögödi Szentháromság-templomban hálaadó szentmisével zárják a napot. „Kérjük Isten áldását, hogy amit elkezdett bennünk, azt fejezze is be” – kérte imájában a püspök. A következő Élő Rózsafüzér-zarándoklatot a Márton Áron-emlékév jegyében szervezik meg október elsején.
Románia december 1-jei nemzeti ünnepe alkalmából útlezárások lépnek érvénybe hétfőn Csíkszeredában – tájékoztat a csíkszeredai polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Jó esély van arra, hogy Csíkszereda mégis hozzájusson ahhoz a támogatáshoz, amelyet az Anghel Saligny program biztosít a Nagy István festő sétány felújításához. Ha minden jól megy, jövő év második felében el is kezdődhet a munkálat.
Ünnepi díszbe öltözött Csíkszereda, felgyúltak a díszkivilágítás fényei advent első vasárnapján. A város koszorúján már világít a hit gyertyája is.
Megvásárolta a gyimesközéploki önkormányzat a régóta nem működő sötétpataki fürdőt, amelyet később, ha pályázati támogatást tudnak szerezni, szeretnének felújítani. Addig viszont le kell bontani a meglévő épületet, mert már nem használható.
Területeket is kell kisajátítani a Hunyadi János és a Szentlélek utcákat összekötő gyűjtőúthálózat kiépítéséhez. A beruházás megvalósíthatósági tanulmányát pénteki ülésén fogadta el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület.
A csíkszeredai tömegközlekedést kiszolgáló új gázüzemű buszok a várakozásnak megfelelően teljesítenek a forgalomban, üzemeltetésük akadálymentes, és az utasok részéről is többnyire pozitív visszajelzéseket kap a működtető Csíki Trans Kft.
A csíkszeredai önkormányzat kísérleti jelleggel elindította a védelmi programot, amely konkrét eszközökkel és képzésekkel segíti az iskolai dolgozókat, szülőket és érintett intézményeket az iskolai bántalmazásos esetek megelőzésében és kezelésében.
A Csíki Székely Múzeum időszaki kiállítással idézi meg a csíksomlyói születésű Márkos András életművét születésének 75. évfordulóján.
Prohászka-Rád Borókát, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának egyetemi docensét Mestertanár Aranyéremmel díjazták a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián Magyarországon. A díjat a tehetséggondozásban elért eredményeiért vehette át az oktató.
Csíkszeredában volt a leghidegebb szerdára virradóan, jóval fagyosabban indult a reggel, mint Székelyföld legtöbb településén.
szóljon hozzá!