
Fotó: Kristo Robert
Ami erőt ad, az ima. Másrészt az emberek olyan nyitott szívvel fogadtak bennünket, hogy az szinte hihetetlen – így hangzott végállomásához érkezett pünkösdi zarándok vallomása. A Mária úton gyalogosan Csíksomlyóra jövőket, illetve a kerékpáron útra kelők kis csoportját Csintalan László esperes köszöntötte a csíkdelnei Keresztelő Szent János templomban péntek délután megtartott szentmisén.
2010. május 22., 08:102010. május 22., 08:10
2010. május 22., 11:392010. május 22., 11:39
Fotó: Kristo Robert
Negyven nap és negyven éjjel – ennyi időt töltött úton az a féltucatnyi budapesti zarándok, akik a csíksomlyói Szűzanya lábához igyekezve, időközben létszámban megháromszorozódva, a pünkösdi búcsú kegyelmében szeretnének részesülni. A gyalogosok mellett kerékpáros csoport is útra kelt Máriapócsról egy héttel ezelőtt. A számtalan megpróbáltatáson, ám lélekben annál inkább megerősödött és megújult csapatot rövid szentmisével köszöntötték péntek délután a csíkdelnei Keresztelő Szent János templomban. „Csodáljuk meg a gyönyörű tájat, örvendjünk annak, hogy közösen tudunk imádkozni, örvendjünk egymásnak, annak, hogy a külső nehézségeket is legyőzve tudtátok vállalni a zarándokút fáradalmait, esőt, sarat, hideget. A számtalan megpróbáltatás ellenére a somlyói pünkösdi búcsún megjelenve az újrakezdésnek az esélyét kapjátok meg, a boldogságos Szűzanya közbenjárásával és a szentlélek kegyelme által” – többek között ezekkel a szavakkal bocsájtotta útjukra Csintalan László plébános a megfáradt, immár szálláshelyükre igyekvő zarándokokat.
A budapesti Schon Gyorgy az első, Máriapócsról induló kerékpáros zarándoklat résztvevője volt. Mint mondta, tizenheten biciklizték végig a közel ötszáz kilométeres távot, és ami a legszebb, az eltelt egy hét alatt igazi közösséggé kovácsolódott a kis csapat. „Számomra Csíksomlyó nagyon fontos hely. Kétszer voltam itt, legutóbb 5–6 évvel ezelőtt, de szerettem volna a zarándoklat közelebbi értelmében fizikailag is megpróbálni magamat és ezt az erőfeszítést felajánlani. Nagyon örülök és nagyon boldog vagyok, hogy ezt sikerült megtennem” – említette.
A Budapestről gyalogosan elindult Horkay Nándor már harmadszor járja ezt az utat. Számára a cél megélni a lelki megújulást és az egységet, illetve részesülni a szentlélek kiáradó szeretetéből. Bevallása szerint az idei zarándoklat jóval nehezebb és hosszabb volt, mint az előző kettő, ám kiemelte, idén voltak a legtöbben, a kerékpárosokkal együtt közel ötvenen futottak be a célba a két évvel ezelőtti 13-hoz képest. „Az út az működik, a lélek dolgozik, most már csak ki kell taposni az ösvényt, hogy ennél sokkal többen zarándokoljunk a Mária úton” – hangsúlyozta.
Tőle azt is megtudtuk, az út hossza a legnagyobb megpróbáltatás. Ami erőt ad ennek során: az ima. „Másrészt az emberek olyan nyitott szívvel fogattak bennünket, hogy az szinte hihetetlen. Ez óriási élmény volt számunkra. Mondtuk honnan jövünk, és az idős asszonyok a kapualjban elsírták magukat” – mesélte a számtalan megpróbáltatást átélt utas. Igazi megható pillanatokról is beszámolt: „Egy cigányputri mellett haladva futottak ki az ott lakók. Mi azt hittük, pénzt akarnak tőlünk kérni. Nem ezt tették, hanem pénzt adtak, hogy vigyük a Szűz Máriának. Döbbenetes élmény volt” – hallhattuk Horkay Nándor részéről. Immár csak egy út megtétele vár a zarándokokra szombaton. Egy sokkal rövidebb, ám annál jelentősebb...
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.