Az egyház feladata a közösségépítés

– Hogyan jellemezné a csíkszeredai egyházközség helyzetét, az elmúlt években megtett utat?

– Egyházunkban a csíkszeredai az egyik legfiatalabb gyülekezet. Születése a 1960-70-es évek gazdasági politikájának az eredménye, amikor Csíkszereda elkezdett ipari központ lenni, és nagyon sok munkaerőt szippantott fel vidékről. Így került a Homoród-, a Nyikó-, a Nyárádmentéről sok értelmiségi és munkát kereső ember Csíkszeredába. A negyven év alatt egy felnövekvő, erős, kedves kis gyülekezet jött létre. Sikerült templomot építeni, megerősíteni a közösséget. És nyilvánvaló, hogy mindazok, akik ide kerültek, ebben a kompakt katolikus közösségben igazolni tudták azt, hogy ők igazi keresztényi lelkülettel, felelősségteljesen élnek.

– A kiinduló helyzethez képest viszont mára sok minden változott...

– Jelen pillanatban ez a bizonyos migráció másfajta képet mutat. Szomorú jelenség, hogy a fiatalság idegenben keresi a megélhetést. Ez az egyik probléma, ami általános jelenség Erdélyben, és nemcsak az egyházak számára okoz fejtörést. Csíkszereda ezzel kapcsolatos gondját is megfogalmazta már. Nincs még nagy baj, de azért látszik, hogy a jövőben nem lesz ez egy növekvő gyülekezet. De legalább a maga jelenlétével és hitéletével egy színes foltja a csíki térség vallásos közéletének.

– Milyen kihívásokkal szembesülhet manapság egy olyan szórvány egyházközség, mint a csíkszeredai?

– Először is, mint minden tevékenységhez, a hitélethez is kell egy biztonságos gazdasági háttér. A hagyományos régi gyülekezeteink rendelkeznek azokkal a forrásokkal, akár földterület, erdő, vagy bérbe adott épületek, amelyek segítik a gyülekezet gazdasági életét. Tehát olyan pénzbeli forrásokhoz tudnak jutni, amelyek a tevékenységet segítik.

– A csíkszeredai gyülekezetre ez nem igazán mondható.

– Csíkszereda ebben az esetben egy különálló eset, hiszen nincs birtoka. Birtoka az a szellemi állomány, amiből összetevődik a gyülekezet. Van viszont az a lehetősége, hogy különböző célok elérésére pályázni tud. Ugyanakkor próbálják a vallásos kulturális életet oly módon felfokozni, hogy a térségben felfigyeljenek rájuk. Ez egyben feladat és cél is. Hiszen a gyülekezet építése nemcsak az igehirdetésből áll, nemcsak egy vasárnapi istentiszteleti szolgálatból, hanem abból a szociális hálózat kiépítéséből, abból a szeretetszolgálatból, amit hétköznap is végezni kell. Nem elég például csak utolérni a gyerekeket, és az iskola falai között megtartani a vallásórákat, a gyerekeknek, ifjaknak szabadidejükben, vakációkban olyan programokat kell felkínálni, hogy egy magasabb rendű, erkölcsileg tisztább élet megélésére kapjanak ösztönzést. Itt a szórványban ez is egy feladat: nem elhatárolódni a felekezetek között, hanem éppenséggel megtalálni azt a közös aktivitást, tevékenységet, ahol minden felekezethez tartozó ifjú jól tudja érezni magát. És ezzel hozzá tudja tenni a közösséghez azt az ő személyes többletét, amivel rendelkezik.

– Saját hitvallásában írta, hogy személyes kapcsolatok révén kell erősíteni a valláserkölcsi közösségeket. Hogyan lehet ezt megvalósítani a mai, felgyorsult világban?

– Amikor szinte naponta találkozunk a családban azzal a jelenséggel, hogy sms-ben vagy a jégszekrény oldalára felragasztott cédulákkal kommunikálunk, akkor valóban feltevődik ez a kérdés. De meg kell keresni minden alkalmat, amikor több ember le tud ülni, és el tud beszélgetni. Jó értelemben véve, egy kicsit furcsa, hogy lelkész létemre ezt mondom, de azt a fajta klubéletet kell kialakítani, ahol az emberek leülnek, elbeszélgetnek, terveznek, játszanak. A családi élet egyik kínja vagy éppenséggel feszültsége az, hogy ebben a rohanó világban meg kell találni azokat az alkalmakat, azokat a közös ebédeket, vacsorákat, közös tevékenységet, melyek révén meg lehet tapasztalni a közösségnek a megtartó erejét. Egy ilyen világban, ahol nagyon hangsúlyozottan az individuum van előtérben, ez az a rákfene, ami kikezdi a közösségeket. Az egyháznak elengedhetetlen feladata, hogy megteremtse ezeket a találkozási alkalmakat.

– Egyre nehezebb a fiatalokat bevonni az egyházi tevékenységbe, a vallási értékrendeket elsajátíttatni velük. Mi lehet a megoldás erre?

– Tulajdonképpen olyan tevékenységet kell felkínáljon számukra az egyház, hogy megkívánják azt. Fel kell mutatni egy magasabb értékű emberi életet. A mai fiatalt lényegesen több hatás éri. És ebben az összekuszálódott értékű világban nagyon nehéz ilyennel előrukkolni. Ezért kellenek a pozitív személyes példák, hogy választani tudjanak az értékes és értéktelen dolgok között.

– Ez viszont nem is olyan könnyű feladat.

– Valóban, ma tulajdonképpen szinte intézményesen arra törekszenek, hogy mindent összevegyítsenek. Meg kell tanítani az otthonban, az iskolában a gyereket, hogy tudjon válogatni. A szentírás is arra tanít bennünket, hogy mindent megpróbáljunk, és ami jó, azt megtartsuk. Nos, mi jó? Az, amikor az emberi lélek kisimul, amikor az ember magabiztosan tud a holnapokba nézni, vagy az, hogy örökké rettegésben él, és fél megvallani saját gondolatait és érzéseit? A fiataloknak fel kell mutatni azt az életszemléletet, ahol nem egymásnak a versenytársai vagyunk, nem egymás fölött akarunk uralkodni, nem egyik a másikat elhasználni, vagy kihasználni akarjuk, hanem egymással közösen tovább gyalogolunk életutunkon. Persze, ez nem könnyű, de szerintem ez az egyetlen járható út.