Az „enteriőr képek”

Rippl-Rónai 13 év elteltével tért haza Párizsból, 1902-ben. Világot látott emberként, művészeti és emberi tapasztalatokban gazdagon, széles látókörrel érkezett meg szülővárosába, Kaposvárra. Szellemi tarsolyában ott lapult a megszerzett kincs, de azt a hazaiak kevésre becsülték. Harcba indult az érvényesülésért. Kétévenként rendezett kiállításaival „ostromolta” Budapestet. A zavartalan munkakörülményt Kaposvár biztosította.

Az intim szféra megörökítője

A második terem képein azt látjuk, hogy festőként „milyen szemmel látta” az általa már kinőtt várost és a hőn szeretett rokonokat. Kívülállóként és az önálló otthon megteremtőjeként szerető szívvel is képes volt érzékelni portáját, mivel kis házat vett a Fő utca végén, szerény módon ott rendezkedett be francia kedvesével. A kisvárosi szobában (enteriőrben), mint a magánéleti létezés univerzumában a művész egy kispolgári világot ábrázolt. Rippl-Rónai művészete olyan, mint egy családi fényképes album. A festményeken megjelenik a Papa, a Mama, a Kossuth-imádó Ripli bácsi, Piacsek bácsi, a testvérek, a barátok és persze a nők. Párjával, Lazarine-nal nincs megesküdve, de ahogy a művészete is idegen és furcsa, úgy az életmódja is modern. Elhatározta, hogy ilyenként fogadtatja el magát. Nem is gondoljuk, hogy ennek mily fontos szerepe van. Nagy művészünk újítása többek közt abban áll, hogy nem festett közéleti, politikai és vallásos témákat. Kizárólag a magánélet világát, annak szereplőit ábrázolta. Rippl-Rónai, mint a magán szféra művésze, csak azt festette, amit nagyon jól ismert és szeretett. Így tette szerethetővé művészetét. Az enteriőr sorozat képei a hazai kultúrába ágyazták a modern, párizsi látásmódot. Az elmaradt közízlést így sikerült megreformálnia.

Lazarine és a Mama

A kiállítóterem közepén két szobabelső-festmény előtt álljunk meg hosszabban: az egyik címe Karácsony, a másik Interieur. A szereplők ugyanazok: Lazarine és a Mama. Feltűnő a kapcsolatuk hiánya. Nem beszélgetnek, mert nem is tudnak, nem ismerik egymás nyelvét. Testmozdulatuk beszél. A francia lány tevékenységbe merül, a Mama tétlenül magába roskad. Egy világ választja szét őket. A szoba bútorai nagyobb összetartozásban vannak. A művész szomszédja volt Piacsek bácsi. Ő tudott franciául, és képes volt feloldani Lazarin elszigeteltségét. Ezért a Piacsek bácsis képek sokkal oldottabbak.

Karakterképek

A Polgártárs című kép a típusteremtés pillanatát rögzíti. Az arc vonásai hasonlítanak Piacsek bácsiéra vagy inkább a típusára. A fehér spanyolgallér odakanyarítása által átváltozik Rippl-Rónai  modelljéhez való viszonya. Maskarába öltözteti, ami által „fontos” emberré, polgártárssá válik. Humor és kedves évődés rejlik Rippl-Rónai karakterképeiben.

Rippl-Rónai életéből hiányzik a felcseperedő kisgyermek iránti érzelem képi megnyilvánulása, mert a házasságából nem született gyermeke. A Piros sapkás Baby a legszebb, legbájosabb gyermekportré a művészetében. A művész elhozta a franciák felülmúlhatatlan angyalka arcát Renoirtól kölcsönözve. Nem mulasztotta el, hogy a képhez hozzátegye a maga „riplis”sajátosságát is. Kétségtelen, hogy a kerek buksi gyermekfejet keretező fekete haj, az apró, fekete szemek, a piros kis ajak a Renoir által teremtett gyermekideálból ered. Ám Baby piros kalapját ennyire pirosra csak Rippl-Rónai volt képes színesíteni. Csak ő tudta úgy átformázni a kalapot és a gyermek fejére helyezni, hogy a jelenség virággá tudjon átváltozni a képzelet szárnyán. Ily módon a tündérmesék szereplőjévé sikerült őt tenni.

Terek, vásárok és portrék

A művész utcán festett képei, például a Búcsú a kaposvári templomtéren című sokkal vidámabb. Üde fényt, késő nyári meleget sugárzik világos színekben. A Kaposvár főtéren álló Nagyboldogasszony-templom nemzeti színű fellobogózása a szeptember 8-i vásáros búcsút jelzi. A kaposvári vásárok nagy tömeget vonzottak széles határokon túlról is. A helyi lakosságot zömében kitevő iparosok és kereskedők napja volt. Rippl-Rónai gyermekkorában sokszor lehetett a látvány részese. A képet a leghíresebb magyar műgyűjtő, Nemes Marcell vásárolta meg az 1906-ban megrendezett sorsfordító kiállításon Budapesten. 45 éves korában lett Rippl-Rónai sikeres és gazdag művész. Nyaranként szívesen látott vendég volt somogyi nemesi kastélyokban, kúriákban. Kapcsolatokat keresett arckép-megrendelések reményében. Ügyesen hívta fel magára a figyelmet. A virágos, parkos környezetben megfestette a vendéglátó földesúr kastélyát. A festményeinek szokatlan stílusáról kérdezősködők számára előzékenyen annyit mondott, hogy ő egy Párizsban már elfogadott művészetet képvisel. A legismertebb kastélysorozat a Körtvélyesi kastély címen jegyzett képek. A kép tüzessé vált színereje és mozgalmas ecsettechnikája Rippl-Rónai stílusbeli megújulása felé mutat.