
Fotó: Veres Nándor
Hargita megyében a héten két alkalommal is utaltak át pénzt az iskoláknak a diákok előző tanévi ingázási költségeinek megtérítésére. Jelenleg ezen költségek 55 százaléka van visszafizetve. Időközben az is kiderült, hogy a diákok fele felgyűlt adósság lényegesen magasabb annál, mint amiről korábban tudtak.
2013. szeptember 27., 17:322013. szeptember 27., 17:32
2013. szeptember 29., 19:382013. szeptember 29., 19:38
Utaltak pénzt az adósság törlesztésére és tisztázták a pontos adóssághelyzetet is – közölte a diákok előző tanévi ingázási költségeinek megtérítésével kapcsolatos újdonságokat Csukás Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója.
Elmondta, igénylésükre az iskolák ismét összesítették és véglegesítették a diákok minden előző tanévi ingázási térítési igényét, ugyanis sok diák most, iskolakezdés után adta le elszámolásra júniusi bérletét, ugyanakkor pedig leadott, de eddig össze nem számolt bérletek is voltak még a tanintézetekben. Az összesítés nyomán kiderült, hogy lényegesen, 1,1 millió lejjel magasabb a diákok fele felgyűlt adóssághalmaz, mint azt korábban tudták. A diákok ingázási költségeire az előző tanévre felgyűlt adósság 2 millió 390 ezer lej – közölte Csukás Levente.
Ismertette, ebből az összegből még májusban kifizetett 646 ezer lejt az oktatási tárca, a héten pedig két alkalommal is utaltak át pénzt az adósság törlesztésére az iskoláknak. Először a tanfelügyelőség költségvetéséből megtakarított, illetve átirányítható összegekből fizettek ki 295 ezer lejt a tanintézeteknek, pénteken pedig az oktatási tárca is utalt pénzt, 366 ezer lejt, amit szintén továbbítottak az iskoláknak. Így jelen pillanatban múlt tanévre a diákoknak még ki nem fizetett adósság az ingázási költségek megtérítésére Hargita megyében 1 083 000 lej – ismertette pénteken Csukás.
Még elmondta, az iskolák saját sorrendet állíthatnak fel az adósság törlesztésére. „Nincs erre külön módszertan, van, ahol a hátrányos helyzetű diákoknak fizetnek előbb, van, ahol arányosan mindenkinek. A könyvelőségi szabályok szerint a legrégebbi adósságok törlesztésével kell ilyenkor kezdeni\" – mondta még el az igazgató. Hozzátette, annyit kértek csak az iskoláktól, hogy a lehető leggyorsabban adják ki a diákoknak a pénzt.
Ha megkapják a héten átutalt összegeket, akkor Hargita megyében arányaiban az előző tanévi ingázási költségek több mint fele, 55 százaléka lesz kifizetve a diákoknak. Mint ismeretes, a nemrég elkezdődött tanévtől az oktatási tárca új elszámolási szabályt vezetett be az ingázási költségek támogatására, mert korábban megugrottak ezek a költségek és nagy különbségek alakultak ki a szállítási cégek által a diákok számára gyakorolt árak között. Emiatt múlt tanévben le is állt az ingázási költségek megtérítése és felhalmozódott a jelentős adósság a diákok fele. Az új szabály értelmében a három kilométeren belülre ingázók számára eben a tanévben legtöbb 26 lejes bérletet számolnak el, a három és ötven kilométer közötti távra pedig kilométerenként két lejt számolnak hozzá a maximálisan megtéríthető összeghez. A szállítási cégek által gyakorolt díjszabások függvényében így lesz diák, akinek nem fogják a bérlete teljes árát megtéríteni. Az új tanévtől az ígéretek szerint ismét havonta kapják meg az ingázási költségek térítését a diákok.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!